Obama védte a háborús stratégiát

Szükséges háborúnak nevezte Barack Obama a csaknem nyolc éve tartó, eddig 787 amerikai katona halálát követelő afganisztáni műveleteket.

Az amerikai elnök veteránok előtt felszólalva úgy fogalmazott: „Soha nem szabad elfelejtenünk: nem választott háború ez... Akik megtámadták Amerikát szeptember 11-én, újra ezen mesterkednek. Ha hagyjuk, a tálib lázadás eredménye még kiterjedtebb rejtekhely lesz az al-Kaida számára, ahonnan további amerikaiak megölését tervelheti ki... Vagyis nem egyszerűen olyan háborúról van szó, amelyet érdemes megvívnunk. Alapvető ez népünk védelmében”.

Obama – mint korábban is – szembehelyezte egymással az Afganisztánhoz, illetve az Irakhoz fűződő amerikai érdekeket, és bírálta ezzel elődje, George W. Bush háborús stratégiáját is.

A hadseregben soha nem szolgált Obama beszédét a döntő többségükben általában republikánus szimpatizáns veteránok inkább udvariasan, semmint kitörő lelkesedéssel fogadták. Obama ugyanakkor törekedett rá, hogy megnyerje magának a volt katonákat. Tapsvihar is fogadta, amikor arról beszélt: a Pentagon keretét nem pazarló nagyberuházásokra, hanem a harcoló csapatokra kell fordítani. Nevetséges példaként említette az elképzelést - amelyet maga fújt le – az új elnöki helikopterről, „amelyen atomtámadás esetén is ételt készíthetne magának”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.