Obama titokban egyezkedik az oroszokkal?

A szöuli csúcson Barack Obama mikrofonja véletlenül bekapcsolva maradt, így kiszivárgott az a beszélgetés, mely szerint az amerikai elnök türelmet kért Dmitrij Medvegyev orosz elnöktől, és megígérte, hogy megválasztása után nagyobb mozgástere lesz, hogy megvitassák a NATO európai rakétavédelmi pajzsának ügyét. A nukleáris biztonsággal foglalkozó csúcs keddi napját is az észak-koreai rakétafellövés uralta.

Egy véletlenül bekapcsolt mikrofon miatt kellett magyarázkodnia Barack Obama amerikai elnöknek a kétnapos szöuli nukleáris csúcson Dél-Koreában. Obama Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel váltott pár szót, eszerint az amerikai elnök egy kis türelmet kért az oroszoktól, és megígérte, hogy megválasztása után rugalmasabban tudja majd kezelni az európai rakétavédelmi pajzs ügyét, ugyanis ehhez mozgástér kell. Medvegyev az ABC szerint azt válaszolta, hogy megértette, és „átadja majd az üzenetet Vlagyimirnek” (Putyinnak).

Az eset után Obama kiállt Medvegyevvel együtt, és próbálta menteni a helyzetet. Kijelentette, hogy nincs titkos megállapodás közte és Oroszország között, és hogy az USA együtt szeretne működni Oroszországgal az európai rakétavédelmi pajzs kialakításán. Ez azonban egy eléggé kényes ügy, tehát az amerikai elnökválasztás miatt idén a technikai kérdések megvitatásán kívül másra már biztos nem kerül sor, ezért beszélt 2013-ról.

Az ügy azonban jól jött a republikánus kampánygépezetnek. Ellenfelei azonnal azzal vádolták, hogy titokban egyezkedik Oroszországgal, és üzletel az amerikai nemzeti biztonsággal. Mitt Romney és Newt Gingrich is hasonlóan támadta Obamát, mindketten azt mondták, nem lehet tovább engedni, hogy az elnök a választók tudta nélkül döntse el, mi legyen az atomfegyverekkel és a védelmi rendszerrel. Obama a vádakra azt mondta, a reakciók is jól mutatják, hogy a mostani légkör nem alkalmas arra, hogy Oroszországgal fegyverügyekről tárgyaljon.

Obama egyébként a csúcson humorral próbálta megoldani a kínos helyzetet. Mielőtt Medvegyevvel leültek volna a helyükre, ránézett az orosz elnökre, és azt mondta, hogy „Várj, várj!”, majd eltakarta a mikrofonját, és hatalmasat nevetett.

Annak ellenére, hogy Észak-Koreát nem hívták meg, és a rakétafellövés sem volt hivatalosan a napirenden, a konferencia mindkét napját Észak-Korea rakétafellövési tervei határozták meg. Kedden az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a műholdat fellövik, ahogy tervezték, mivel a békés célú rakétafellövés semmilyen megállapodást nem sért. Ri Mjong Bak dél-koreai elnök és Obama hétfőn még megpróbálta rábeszélni Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Phenjanra, kedden pedig Mario Monti olasz kormányfő és Yoshihiko Noda japán miniszterelnök is megpróbálta rávenni Észak-Koreát, hogy mondjon le terveiről.

A konferencián részt vevő hatvan ország egy közös közleményt is kiadott, ebben állást foglaltak a nukleáris fegyverarzenál csökkentése és az atomenergia békés felhasználása mellett, de azt is elismerték, hogy a nukleáris fegyvereket használó terrorizmus az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti a nemzetközi közösség számára. Ennek megfékezéséhez azonban nagyon komoly, nemzeti szintű intézkedések, és szoros nemzetközi összefogás kell. Egyelőre ugyanis nincs olyan kötelező érvényű, nemzetközi megállapodás, hogyan tárolják egyes országok biztonságosan és békés módon az atomenergiát.

Schmitt Pál: Magyarországnak nagyon fontos a nukleáris biztonság

Schmitt Pál köztársasági elnök is részt vett a szöuli csúcstalálkozón, ahol kedden kijelentette, hogy Magyarországnak nagyon fontos a nukleáris energia használatának biztonsága, s a magyar tudósok mindig fontos szerepet játszottak a nukleáris technológia, azon belül a biztonsági intézkedések fejlesztésében.

Az államfő leszögezte, hogy Magyarországnak komoly érdeke nukleáris létesítményei és a nukleáris anyagok biztonságának szavatolása, a nukleáris terrorizmus veszélyének csökkentése, ezért támogatja Barack Obama amerikai elnök Szöulban elhangzott javaslatát, hogy újabb területekre terjesszék ki a nukleáris leszerelést.

Schmitt Pál emlékeztetett rá, hogy Magyarország megerősítette a nukleáris biztonság jogi és szabályozási kereteit. Mivel tudatában van annak, milyen nagy károkat okozhat a magasan dúsított uránium, ha rossz kezekbe kerül, jelezte, hogy Magyarország csökkenti a magasan dúsított urán felhasználását polgári létesítményeiben.

Az államfő felajánlotta, hogy a NAÜ-vel együttműködésben Magyarország tréningeket és továbbképzéseket tart majd nukleáris témában.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a nukleáris biztonság szavatolásában egyedül senki nem lehet sikeres. Ezért nagyra értékeljük a partnereinktől kapott támogatást és segítséget, s hisszük, hogy a nemzetközi együttműködés ezen a téren rendkívül fontos – jelentette ki a magyar államfő.

Obama nagyobb rugalmasságot ígért Medvegyevnek megválasztása után
U.S. President Barack Obama (L) speaks to Russian President Dmitry Medvedev in a bilateral meeting before attending the 2012 Nuclear Security Summit in Seoul March 26, 2012. REUTERS/Larry Downing (SOUTH KOREA - Tags: POLITICS MILITARY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.