Obama szövetségi törvényt akar a fegyvervásárlók ellenőrzéséről

Az elnök abban a Colorado államban szólalt fel a fegyvertartás szigorításáért, ahol az amerikai történelem legsúlyosabb tömeggyilkosságai közül kettőt is elkövettek.

A fegyvervásárlók pszichikai és bűnügyi háttérellenőrzését előíró szövetségi törvény elfogadását sürgette a denveri rendőrakadémián Barack Obama amerikai elnök, aki arra bátorította az amerikai választókat, hogy ennek érdekében gyakoroljanak nyomást képviselőikre és szenátoraikra.

Az elnök abban a Colorado államban szólalt fel szerdán a fegyvertartás szigorításának kérdésében, ahol az amerikai történelem legsúlyosabb tömeggyilkosságai közül kettőt is elkövettek: 1999-ben egy columbine-i középiskolában 13 halálos áldozata és 21 sebesültje, tavaly júliusban pedig Denver egyik elővárosának mozijában 12 halottja és 58 sebesültje volt a fegyveres erőszaknak.

Obama méltatta, hogy Colorado szigorított a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzésén és hangoztatta, hogy szövetségi szinten az ugyanilyen szabályozás nem sértené az amerikaiaknak az ország alkotmánya által szavatolt fegyvertartási jogát. Az elnök cáfolta, hogy a kormány a - lakosság 90 százaléka által támogatott - háttérellenőrzés megszigorításával az amerikaiak fegyvereit kívánja elkobozni, ahogy azt a fegyverlobbi lépviselői állítják.

Megismételte, hogy a katonai típusú támadó lőfegyverek és a nagy kapacitású tárak a hadszíntérre, nem pedig az amerikai utcákra vagy egy moziba valók. Az Obama által eredetileg javasolt fegyvertartási szigorítások közül ugyanakkor egyedül a háttérellenőrzések szigorításának van esélye arra, hogy a szövetségi törvényhozás mindkét háza megszavazza.

A fegyvertartásra vonatkozó szigorítások szűkülése nem utolsósorban a fegyverlobbi leghatékonyabb szervezete, a Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) ellenállásának köszönhető. Több republikánus politikus még a háttérellenőrzésről szóló törvény megszavazásával kapcsolatban is obstrukciót helyezett kilátásba. Obamát szerdán Denverben a fegyvertartás tervezett megszigorítása elleni tiltakozó csoportok fogadták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.