Obama székét árulta, 14 évet kapott

Egy amerikai szövetségi bíró szerdán 14 évi szabadságvesztésre és 20 ezer dollár bírság kifizetésére ítélte Rod Blagojevich volt illinoisi kormányzót korrupció miatt.

A demokratapárti Blagojevich a három évig tartó eljárás során először kért bocsánatot az elkövetett bűncselekményekért és kegyelemért folyamodott. James Zavel bíró azonban kijelentette, hogy a bűnök elismerése nem enyhíti azokat. Az elítélt még fellebbezhet a döntés ellen.

Rod Blagojevich republikánus elődjét, George Ryant is korrupcióért ítélték el, ő hat és fél évi börtönbüntetését tölti. Illinois államban az elmúlt négy évtizedben összesen négy kormányzó végezte rács mögött.

Blagojevichet az esküdtszék június 28-án korrupcióban, csalásban, a hatalommal való visszaélésben és zsarolási kísérletben – az ellene felhozott 20 vádpontból 17-ben – bűnösnek találta.

A szerdai ítélet a tavaly augusztusban lezárt első per újratárgyalásának végére tett pontot. Az első eljárás folyamán az esküdtek az akkori 24 vádpontból csak abban tudták elmarasztalni a politikust, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI-nak), a többi kérdésben szavazategyenlőség alakult ki.

Az FBI emberei 2008. december 9-én tartóztatták le a még hivatalban lévő Blagojevichet. A demokrata politikust második mandátumának utolsó évében, 2009-ben fosztotta meg tisztségétől az illinoisi törvényhozás.

A vád szerint Blagojevich pénzbehajtó gépezetként üzemeltette Illinois szövetségi államot. Egy, az első tárgyaláson lejátszott hangfelvétel szerint egyébként az exkormányzó erősen nehezményezte, hogy az elnökké választott Barack Obama nem kínált fel neki kormányzati tisztséget cserébe azért, mert annak idején támogatta egy szövetségi szenátori hely elnyerésében.

Blagojevichet az ítélet után nem szállították azonnal börtönbe, mert a „fehérgalléros" bűncselekmények esetében az elítélt nem ritkán szabadlábon várhatja meg, amíg a hatóságok eldöntik, hogy melyik szövetségi börtönbe kell bevonulnia. A volt kormányzónak várhatóan a fellebbviteli tárgyalástól függetlenül meg kell kezdenie büntetésének letöltését, s ha a verdiktet magasabb szinten is jóváhagyják, akkor a szövetségi törvények értelmében a kiszabott büntetés 85 százalékát jó magaviselet mellett is le kell töltenie – vagyis csaknem 12 év múlva szabadulhat.

Blagojevich 2002-ben, az első megválasztásához vezető kampányában korrupcióellenes programot hirdetett. Az elítélt exkormányzó vasárnap tölti be az 55. életévét.

Két héttel ezelőtt, ugyancsak Chicagóban csalás, vesztegetés, pénzmosás és befolyással való üzérkedés miatt 10 és fél év szabadságvesztésre ítélték Antoin Rezko volt ingatlanmogult, aki kampányadományokat gyűjtött Blagojevichnek, valamint a politikai pályájának korai szakaszában Barack Obamának is.

Rod Blagojevich, Barack Obama és Richard M. Daley chicagói polgármester egy kampánykörút során 2007 áprilisában
Rod Blagojevich, Barack Obama és Richard M. Daley chicagói polgármester a kampánykörút során 2007 áprilisában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.