Fegyverkorlátozás: Obama szégyelli Amerikát

Az elmúlt évek amerikai tömeggyilkosságainak túlélői, illetve azok áldozatainak rokonai is ott ültek szerda este a szenátusban, a karzaton. Ám a reményeik nem teljesültek: a törvényhozás felsőháza szavazásra sem bocsátotta a fegyvertartási szabályok szigorítására tett javaslatokat. „Szégyenteljes nap ez Washington számára” – mondta az amerikai elnök.

„Szégyelljék magukat!” – kiabálták be ketten is. Patricia Maischt és Lori Haast ezután a The Washington Post szerint a biztonságiak vezették ki. Maisch a két évvel ezelőtti arizonai vérengzés túlélője. A 63 éves nő is odaugrott, amikor néhány férfi leteperte a támadót, ő vette el tőle a harmadik tölténytárat. Lori Haasnak a lánya sérült meg a Virginia Tech egyetemen elkövetett ámokfutásban.

„Szégyenteljes nap ez Washington számára” – mondta Barack Obama is, aki számára ez azt is jelenti, hogy második elnöki ciklusának egyik prioritása máris elbukott. A fegyvertartási szabályok szigorítása tavaly télen került előtérbe, amikor a connecticuti Newtown városában egy ámokfutó megölt húsz kisgyermeket és hat felnőttet. Akkor úgy tűnt: a közvélemény az eset hatására megváltozik, és kiáll a szigorítás mellett. Az elnök is minden politikai erejét latba vetette, hogy törvény legyen a javaslatokból.

A támadófegyverek betiltásának terve már hetekkel ezelőtt elbukott. A szenátusban inkább lemondtak róla, mert látszott, hogy nem lesz elég támogatása. Ekkor abban reménykedtek: legalább az a javaslat átmegy, amely minden fegyvervásárlás esetén kötelezővé tenné, hogy ellenőrizzék: a vásárló nem büntetett előéletű-e? Ezzel bezárult volna egy fontos kiskapu. A múlt héten egy demokrata és republikánus szenátor meglepetésszerűen bejelentette, hogy sikerült kompromisszumot kötniük és egy olyan közös javaslattal előállniuk, amellyel megszerzik a szükséges számú szavazatot. A közvélemény-kutatások szerint ezt a lakosság 90 százaléka támogatta is.

Ám szerda este ez, az eredetinél sokkal enyhébb javaslatcsomag is elbukott. Nem sikerült megszerezni a 60 szavazatot, amely ahhoz szükséges, hogy szavazásra bocsássák a szöveget. Négy demokrata szenátor is ellene szavazott: mind déli, konzervatív államokból érkeztek, ahol Barack Obama tavaly novemberben vereséget szenvedett. Hárman ráadásul újraválasztásukért indulnak jövőre – feltehetően attól féltek, hogy a fegyverekhez ragaszkodó környéken ezzel jelentősen rontanák esélyeiket.

A javaslat ellen szavazók mindkét pártban azt mondták, azért tettek így, mert szerintük nem szabad, hogy érzelmek befolyásolják a jelentős törvények megalkotását, épp ezért inkább logikus döntést hoztak. A republikánusok leggyakrabban hangoztatott érve az volt, hogy a vásárlók ellenőrzése nem akadályozná meg azt, hogy a bűnözők fegyverhez jussanak, csak nagyobb terhet róna a jogkövető állampolgárokra.

A fegyverlobbi, a Nemzeti Lőfegyver-szövetség (NRA) is minden befolyását latba vetette, hogy megbuktassa a szigorítást. Hiába állt ki az elnök és New York milliárdos polgármestere, Michael Bloomberg is a javaslatok mellett, most az NRA győzött. Biztosra mentek: a szervezet több millió tagját arra biztatták, hogy árasszák el a szenátorokat telefonhívásokkal, e-mailekkel és levelekkel, azt követelve, hogy buktassák el a javaslatot. És csak szerdán, a döntés napján félmillió dollárt költött a csoport tévéreklámokra, amelyek Obamát és Bloomberget kritizálták – írta a The New York Times.

Az amerikai sajtó most azt találgatja: végleg elbukott-e a javaslat, vagy egy idő után, más politikai klímában újra előveszik-e majd. A Fehér Ház kertjében tartott sajtótájékoztatóján Obama nem zárta le végleg a folyamatot, „ennek a küzdelemnek még nincs vége” – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.