Obama szebb jövőt ígért az indiánoknak

Barack Obama amerikai elnök azt mondta csütörtökön egy indián tanácskozáson, hogy amíg ő lesz a Fehér Házban, addig a kontinens őshonos népességének leszármazottait nem fogják elfelejteni, a ma élő indiánokra szebb jövő vár. Egyes rezervátumokban 80 százalékos a munkanélküliség.

"Tudom, mit jelent kívülállónak lenni, Önök mellett állok" - mondta indián vezetőknek, utalva arra, hogy ő maga afrikai apától és  amerikai anyától származik, és javarészt egyedül nevelte fel anyja.

Obama az úgynevezett szövetségileg elismert indián törzsek,  összesen 564 csoport képviselőivel tárgyalt a Fehér Házban, ahol  első alkalommal rendezték meg a törzsi nemzetségek országos  konferenciáját. Az elnök arról beszélt, hogy az amerikai történelemben kevesen  voltak olyanok, akiknek az érdekeit az indiánokénál jobban figyelmen  kívül hagyták, és olyan hosszú ideig, mint az ő esetükben. Azt mondta, az indiánokat mindeddig kizárták az "amerikai  álomból", történetüket erőszak, betegségek és jogfosztás jellemzi,  Washington szerződéseket szegett meg és nem tartotta be ígéreteit,  elvette az indiánoktól földjüket, vallásukat, kultúrájukat és  nyelvüket. Közölte, elkötelezett annak előmozdításában, hogy az indiánoknak  új és szebb jövőjük legyen. Kitért arra, hogy jelenleg több mint 3  millió indián él az Egyesült Államokban, negyedük szegénységben.  Megbízott kormányzati ügynökségeket, hogy 90 napon belül terjesszék  elő elképzeléseiket arról, miként lehetne javítani az indiánok  életkörülményein.

Obama kijelentette: az indiánoknak másokhoz hasonlóan esélyt  kell adni arra, hogy megvalósíthassák az "amerikai álmot".

Az amerikai indiánok leszármazottainak nagy része ma autonóm  kormányzású rezervátumokban él, a népességcsoportot magas fokú  munkanélküliség, alkoholizmus és szegénység sújtja. Egyes  rezervátumokban 80 százalékos a munkanélküliség, némely helyeken a  lakosság 14 százaléka elektromos áram nélküli házakban él.
Obama kifejtette meggyőződését, hogy az amerikai kormány és a  törzsek közötti jobb kommunikáció és véleménycsere javítani fog a  helyzeten. A Fehér Ház előzetesen közölte: Obama a konferenciával  folytatja közeledését az amerikai néphez. A tanácskozás egybeesik az  amerikai indián örökség országos hónapjával; az amerikai törzsi nemzetségek a héten nyitották meg "nagykövetségüket" Washingtonban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.