Obama nem akar háborút Szíriával és Iránnal sem

Az elnök szerint nem minden helyzetben van szükség olyan katonai beavatkozásra, mint amilyet az Egyesült Államok és szövetségesei tavaly Líbia ellen alkalmaztak.

Az Egyesült Államok további szankciókat vezet be Szíriával szemben és fokozza a szír kormányra gyakorolt nyomást is, hogy távozásra kényszerítse Bassár el-Aszad elnököt. Katonai erőt azonban nem alkalmaznak, mert Barack Obama amerikai elnök szerint a szíriai válság megoldható külső katonai beavatkozás nélkül is, írja a hirado.hu.

- Úgy gondolom, nagyon fontos megpróbálni anélkül megoldani a helyzetet, hogy külső katonai beavatkozáshoz folyamodnánk. És azt hiszem, hogy ez lehetséges - jelentette ki az amerikai elnök az NBC Today című műsorában, majd hozzátette: nem minden helyzet engedi meg az olyan típusú katonai beavatkozást, amilyet az Egyesült Államok és szövetségesei korábban Líbia ellen alkalmaztak.

Obama hétfőn rendeletben szigorította meg az Irán és központi bankja elleni szankciókat is, állítólag azért, mert az iráni bankok eltitkolták a szankcionált intézményekkel lefolytatott tranzakcióikat. A korábban meghozott rendelkezések értelmében az amerikai bankoknak és külföldi képviseleteinek el kellett utasítaniuk és vissza kellett küldeniük az iráni tranzakciókat, a szigorítás nyomán viszont blokkolniuk kell őket, hogy aztán lefoglalják azokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.