Obama nem akar háborút Iránnal

Az amerikai elnök arra nem válaszolt, hogy Izrael értesítené-e az Egyesült Államokat, mielőtt a vitatott atomprogram miatt támadást indít a perzsa ország ellen.

Barack Obama a vasárnapi tévéinterjúban azt mondta: nem gondolja, hogy Izrael már eldöntötte volna, hogy katonai csapást mér Iránra, amiért a perzsa ország gyaníthatóan atomfegyvert fejleszt.

Az amerikai elnök szerint országa nagyon szorosan együttműködik Izraellel a válság megoldásán, amely – mint mondta – „remélhetőleg diplomáciai" lesz. „A Perzsa-öbölben mindenfajta további katonai beavatkozás bomlasztó hatású lenne, és jelentős következményekkel járna ránk nézve és az olaj árára nézve is. Egységeink még Afganisztánban vannak, amely szomszédja Iránnak, így a diplomáciai megoldást részesítjük előnyben” – fogalmazott a politikus, a Reuters szerint világossá téve, hogy nem akar több fegyveres konfliktust a régióban. Obama arra a kérdésre nem válaszolt, hogy Izrael értesítené-e az Egyesült Államokat, mielőtt támadást indítana az iráni atomlétesítmények ellen.

Izrael nagy nyugati szövetségesei éppen azon fáradoznak, hogy megpróbálják lebeszélni a zsidó államot az iráni atomlétesítmények elleni egyoldalú katonai csapásról, azzal érvelnek, hogy egy ilyen támadás hatására csak megerősödne a teheráni hatalom, kiszélesedne a háború, és összeomlana a világgazdaság. Izrael viszont attól tart, hogy Irán a fejlesztésben gyorsan eljut arra a pontra, amelynél egy korlátozott katonai csapás már nem volna elég egy atomtámadás elhárítására. Az iráni vezetés többször kijelentette, hogy le akarja törölni Izraelt a Föld színéről.

Obama a NBC televíziónak nyilatkozva ismét elmondta, hogy az Egyesült Államok még mindig nem vett ki egyetlen eszközt sem azok közül, amelyekkel Iránt kényszeríteni lehetne állítólagos atomfegyverprogramjának feladására. Ezzel katonai beavatkozásra célzott, hangsúlyozta azonban, hogy Washington diplomáciai megoldást akar, amely egy világkoalíció köré épül. Iránnak sem a szándéka, sem a képességei nincsenek meg ahhoz, hogy az Egyesült Államokra támadjon” – tette hozzá, Izraellel kapcsolatban kijelentette, „a két ország között a katonai és a hírszerzési információcsere most szorosabb, mint bármikor korábban. Mindig szorosan együtt fogunk működni ennek a problémának a megoldásában, ami remélhetőleg diplomáciai megoldás lesz" – mondta Obama.

A demokrata washingtoni vezetés tart attól, hogy egy Irán elleni katonai beavatkozás inkább a majdani republikánus jelöltnek kedvez a novemberi elnökválasztáson, különösen a minap bejelentett haderő-csökkentési tervek nyomán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.