Obama megszegte ígéretét

Kétéves moratórium után az Egyesült Államokban újra felállítják azokat a katonai bizottságokat, amelyek a guantánamóii börtöntáborban őrzött foglyok ügyeit vizsgálják. 2009-ben Barack Obama azt mondta, hogy a komplexumot egy éven belül bezárják.

Újra működhetnek az Egyesült Államokban azok a katonai bizottságok, amelyek a Guantánamón terrorizmus vádjával őrzött foglyok ügyeit vizsgálják – jelentette be közleményben Barack Obama amerikai elnök. A politikus hozzáfűzte, új módszert dolgoznak ki arra, hogy olyan rabok is fogságban maradhassanak, akik ellen hivatalosan nem is emeltek vádat. Ezek a lépések szélesítik a lehetőségeinket arra, hogy a terroristákat az igazságszolgáltatás kezére juttassuk – állítja az amerikai elnök, aki 2008-as elnökválasztási kampányában megígérte és beiktatása után néhány nappal el is rendelte, hogy 2010-re bezárják a Kuba szigetébe ékelődő haditengerészeti bázison fenntartott börtöntábort.

„Az amerikai igazságszolgáltatási rendszer része annak az arzenálnak, amellyel az al-Kaida és szövetségesei ellen harcolunk – szögezi le közleményében az elnök, egyúttal azt állítva, elkötelezett maradt Guantánamó „valamikori” bezárása mellett.  A Fehér Ház későbbi bejelentése szerint Robert Gates védelmi miniszter nemsokára feloldja a bizottságok felállítására vonatkozó moratóriumot, ami új vádemelésekkel és perekkel jár majd.

Guantánamón még 172 foglyot őriznek, akik közül a moratórium kihirdetése előtt mintegy háromtucatnyira várt eljárás. Az Egyesült Államok korábban több szövetségesét is felkérte arra, hogy fogadjon be egykori guantánamói foglyokat; Magyarországra 2009 decemberében egy ciszjordánia palesztin férfi érkezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.