Obama végignézte Oszama megölését

Az amerikai elnök élő videóközvetítésen nézte végig a negyven perces kommandós akciót, amely során megölték az al-Kaida vezetőjét.

Barack Obama és biztonsági kabinetje a Fehér Ház szituációs szobájában élő videón nézte végig azt a mintegy 40 perces kommandós akciót, amelyben Pakisztánban lelőtték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét.

Az elnök és csapata csak nézni tudta az eseményeket, a végrehajtásnak ebben a szakaszában már nem volt módjuk beleszólni a különleges egységek parancsnokainak döntésébe. "Azonosítottuk Geronimót" - jelentette az egyik kommandós. Az ABC televízió szerint az akció végén a rövid amerikai katonai szakzsargonban mindössze ennyi hangzott el: "Geronimo-E KIA."
Ebben a rövid mondatban a "Geronimo" Amerika első számú közellenségét, bin Ladent jelentette, az "E" az angol enemy (ellenség) szó kezdőbetűje volt, a "KIA" pedig annyi tett: killed in action. Vagyis: harcban megölték.

A furcsa két kurta közlés után mázsás súly esett le a jelenlévők szívéről, mert az idegen ország területén végrehajtott akció kezdetekor még senki sem tudta biztosan, hogy bin Laden valóban a támadás célpontjául kiszemel abbotábádi házban tartózkodik-e.

Pakisztán nem vett részt az akcióban

A pakisztáni elnök megerősítette, hogy az Oszama bin Laden elleni akciót amerikai katonák hajtották végre, a pakisztániak nem vettek részt benne, s nem is tudtak a terroristavezér hollétéről.

Aszif Ali Zardari a Washington Post című amerikai lap véleményoldalán hétfőn megjelent írásában közli: habár a vasárnapi akciót nem közösen hajtották végre, az Egyesült Államok és Pakisztán közötti évtizedes együttműködés és partnerség vezetett el Oszama bin Laden megöléséhez, aki veszélyt jelentett az egész civilizált világra.

Zardari leszögezte, hogy a terrorizmus elleni háború nemcsak az Egyesült Államok harca, hanem ugyanolyan mértékben Pakisztáné is. Felhívta a figyelmet arra, hogy alig néhány órával bin Laden megölése után a tálibok a pakisztáni kormányt tették felelősé háláért, és az iszlámábádi vezetők elleni bosszúra szólítottak.

(hirado.hu)


Az Oszama elleni hadműveletet figyelik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.