Obama kiakadt az adóhivatal visszaélésein

Az amerikai elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy az Internal Revenue Service (IRS) egy időben utazott azokra a konzervatív szervezetekre, amelyek nevében szerepel a tea party vagy a hazafi kifejezés.

Tűrhetetlennek nevezte az amerikai adóhivatalnál (IRS) belső vizsgálat által feltárt visszaéléseket kedden Barack Obama elnök, aki egyúttal arra utasította pénzügyminiszterét, hogy a vétkeseket vonja felelősségre. „A vizsgálat által feltártak tűrhetetlenek és megbocsáthatatlanok" – szögezte le Obama, a pénzügyi tárca adóügyi főellenőre által végzett vizsgálat megállapításaira reagálva. Nyilatkozatában az elnök kiemelte: „Az IRS-nek tisztességes és pártatlan módon kell alkalmaznia a törvényt, munkatársainak pedig a lehető legfeddhetetlenebbül kell eljárniuk. A jelentés azt mutatja, hogy néhány alkalmazott megbukott a vizsgán.”

Obama utasította Jack Lew pénzügyminisztert, hogy vonja felelősségre azokat, akik vétkesek a konzervatív csoportok célzott és pótlólagos vizsgálatnak való alávetésében. „Függetlenül attól, hogyan engedtetett meg ez a fajta magatartás, a lényeg az, hogy méltatlan volt" – hangsúlyozta. Lew keddi közleményében arra mutatott rá: a vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy bármely külső személy vagy szervezet befolyásolta volna az IRS-t a „nem megfelelő kritériumok" alkalmazásában a nonprofit szervezetek adómentességi kérelmének elbírálásában.

A vizsgálat megállapította, hogy az IRS szándékosan vetett alá célzott és pótlólagos ellenőrzésnek konzervatív nonprofit szervezeteket, ami azt a látszatot kelti, hogy az IRS „politikailag nem elfogulatlan”. A dokumentum nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy az intézkedések politikailag motiváltak voltak-e, nem nevezett meg felelősöket és nem indítványozott fegyelemi eljárást. Javaslatokat tett viszont azzal kapcsolatban, hogy a jövőben miként kezeljék az adómentességi kérelmeket, és felhívta a figyelmet arra, hogy az adóhivatal alkalmazottjainak részrehajlás nélkül kell végezniük a dolgukat.

A jelentés szerint a kérelmek szelektív felülvizsgálatának gyakorlata 2010-ben kezdődött és több mint másfél évig tartott. A célba vett szervezetek közül soknak a neve tartalmazta a hasonnevű konzervatív mozgalomra utaló Tea Party vagy a hazafi kifejezést. Az adóhatóság inkább a csoportok politikai platformja, mintsem az alapján vizsgálódott, hogy azok részt kívánnak-e venni politikai kampányban, ami kizáró tényező lehetett volna az adómentesség megadásában. A beadványok többségének elbírálása 13 hónapnál tovább tartott. A 2012. december 17-ig benyújtott és pótlólagos vizsgálatnak alávetett 296 adómentességi kérelem közül végül 108-at hagytak jóvá és 28-at visszavontak. Elutasítás nem történt, de a függőben lévő 160 folyamodvány ügyében 206 naptól három évig terjedő átfutási idő alatt sem született döntés.

Az IRS egy névtelenül nyilatkozó ellenőre szerint Lois Lerner, az IRS adómentességi ügyekkel foglalkozó osztályának a vezetője 2011 júniusában, miután tájékoztatták a hivatalon belüli eljárásokról, azonnal intézkedett, hogy változtassák meg a bírálati kritériumokatt. Az IRS alsóbb szintű alkalmazottjai azonban később vezetői jóváhagyás nélkül visszatértek a korábbi gyakorlathoz, mert úgy ítélték meg, hogy az új ismérvek túlságosan is tágan értelmezhetők.

Kongresszusi republikánus politikusok szerint az adóhivatalnál összesen 471 csoporttal kapcsolatban folytattak célzott és fokozott vizsgálatot. „Nem világos, hogy konzervatív és Tea Party-csoportok nem célpontok-e ma is" – írta Darrell Issa, a képviselőház felügyeleti és kormányzati reformbizottságának elnöke a Lernerhez kedden intézett levelében. Issa iratokat kért be Lernertől az ügyről az általa vezetett bizottsága által lefolytatandó vizsgálathoz. Az első meghallgatást péntekre tűzték ki. A kongresszusi republikánusok hivatalosan hétfőn kaptak először tájékoztatást az IRS-től a konzervatív csoportokkal szembeni szigorított vizsgálatokról.

Az ügyben a pénteken bizottsági meghallgatásra beidézték Steven Millert, az adóhivatal ügyvivő biztosát és J. Russell George-ot, a pénzügyminisztérium adóügyi főellenőrét, aki az auditot lefolytatta. A szelektív adóhatósági vizsgálatok ügyében Eric Holder igazságügyi miniszter keddi bejelentése szerint nyomozásba kezdett a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is.

Az adómentességre jogosult nonprofit szervezetekről az Egyesült Államokban az adótörvénykönyv 501-es paragrafusa c pontjának 4. bekezdése rendelkezik. E szervezetek száma ugrásszerűen megnőtt azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság 2010-ben határozatott hozott az úgynevezett Citizens United-ügyben. A testület ugyanis engedélyezte az ilyen csoportoknak, hogy korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre a választási kampányok idején. A megkötés mindössze az, hogy konkrét jelöltek vagy pártok mellett nem kampányolhatnak, ügyek mellett azonban igen.

A Fehér Ház a Watergate-botrány után elfogadott tilalom értelmében adóügyekben közvetlenül nem kérhet felvilágosítást az IRS-től. Az elnöki hivatal hatásköréhez csak az IRS biztosának és az ő vezető tanácsadójának kinevezése tartozik, az adóhivatal többi munkatársa köztisztviselő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.