Obama is ott lesz az EU-USA csúcson

Barack Obama amerikai elnök kedden megerősítette, hogy részt vesz az Egyesült Államok és az Európai Unió következő soros, november 20-án tartandó lisszaboni csúcstalálkozóján.

A Washingtonban a Fehér Ház szóvivője által ismertetett hivatalos közlemény szerint Európa az Egyesült Államok egyik legközelebbi partnere a biztonság és a prosperitás előmozdításában a világon.

A soros EU-amerikai csúcson, amit a lisszaboni NATO-tanácskozás után tartanak meg, Barack Obama,illetve Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vesz részt. Ez lesz az első ilyen találkozó az unió döntéshozási mechanizmusát áramvonalasító lisszaboni szerződés elfogadása után.

A tanácskozás homlokterében a gazdaság áll majd, elsősorban a pénzügyi válságból való kilábalás koordinálása és a kereskedelem, de tárgyalnak majd olyan kérdésekről is, mint a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása és a globális klímaváltozás.

Az előző, májusra tervezett, spanyolországi EU-amerikai csúcs elmaradt, miután Obama februárban bejelentette, hogy azon nem vesz részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.