Obama húsz tollal írta alá az egészségügyi reformcsomagot

Barack Obama amerikai elnök kedden ünnepélyes körülmények között aláírta a Fehér Házban az egészségügyi reformcsomagot, amely ezzel törvényerőre emelkedett.

A hírtelevíziók által élőben közvetített ceremónián több százan – kormányzati tisztviselők, kongresszusi politikusok és a reform egyéb támogatói, köztük átlagamerikaiak – vettek részt.  Obama 20 darab tollat használva, óriási éljenzés közepette látta el kézjegyével a törvényt. A CNN hírtelevízió megjegyezte: régen volt olyan széles mosoly Obama arcán, mint abban a történelmi pillanatban, amikor odakanyarította a nevét. A 20 toll jóval több, mint a hasonlóan történelmi jelentőségű törvények aláírásához használt 6-7 írószerszám, amelyeket általában emléktárgyként ajándékoznak egy-egy meghívottnak a ceremónia után. (Obama most betűtöredékenként szignálta a törvényt, hiszen neve csak 12 írásjelből áll.) – Ma, csaknem száz évi próbálkozás, egy évi vita után (...) a betegbiztosítási reform az Egyesült Államok törvényévé válik – mondta az amerikai elnök. Kifejtette: a törvény olyan reformokat indít el, amelyekre „iszonyatosan nagy szükség van”, s amelyekre amerikaiak nemzedékei vágytak. Mint mondta, új időszak kezdődik Amerikában. A képviselőház az egészségügyi szféra átalakításáról folytatott kiélezett vitát lezárva vasárnap éjszaka fogadta el a törvénytervezetet, szoros, 219-212-es szavazati arányban. Az alsóház a szenátus által már tavaly karácsonykor elfogadott változatot hagyta jóvá, így a dokumentumot egyenesen a Fehér Házba küldhették az elnökhöz aláírásra. A republikánusok a szenátusban és a képviselőházban sem támogatták egyetlen vokssal sem Obama reformtervét.

A demokraták a fontos törvény kapcsán azt hangoztatják: Obama teljesítette egyik legfőbb kampányígéretét. Ez arra vonatkozott, hogy átalakítja az egészségügyi rendszert, amelyben olyannyira elszaladtak a betegellátás és -biztosítás költségei, hogy sok amerikai már nem tudja azokat fizetni.

A republikánus ellenzék viszont leszögezte: mindent megtesz, hogy visszavonja a szerinte káros törvényt. Így nyilatkozott John McCain volt elnökjelölt is. Az egyik fő ellenérv szerint a költséges reform keretében az állam át akarja venni a gazdaság egyhatodát kitevő szféra irányítását. A CNN és a Fox News konzervatív hírcsatorna is felhívta a figyelmet: a törvény aláírásával nem zárult le az egészségügy átalakításáról zajló vita. A republikánusok revánsot akarnak venni a novemberi választásokon, és reményeik szerint többséget szerezve lépéseket tehetnek majd a reform visszavonása végett.

Az egészségügyi reform elleni támadások másik terepe a bírósági rendszer: tucatnyi, republikánus vezetésű szövetségi állam jelezte, hogy megtámadja a törvényt. Érvük szerint alkotmányba ütközik, hogy kötelezővé teszik a polgárok számára biztosítás megkötését. A reformcsomag értelmében a betegbiztosítást 32 millió további amerikai kiterjesztve 2014-től már a népesség 95 százaléka lesz biztosított (a mostani arány 83 százalék). A szövetségi szociális hálónak ez a legjelentősebb kibővítése az Egyesült Államokban az 1960-as évek óta. Lyndon B. Johnson elnök akkor írta alá a törvényt a Medicare és a Medicaid programról, amely állami támogatású betegellátást biztosít az időseknek, illetve a szegényeknek.

A szokásosnál több tollal ékeskedő Obama a Fehér Ház Keleti Termében szignálta a törvényt
U.S. President Barack Obama signs the healthcare legislation during a ceremony in the East Room of the White House in Washington, March 23, 2010. REUTERS/Jason Reed
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.