Obama hajlandó változtatni az adatgyűjtési programokon

Barack Obama vissza akarja szerezni a közvélemény bizalmát, ezért az amerikai elnök hajlandó változtatni a vitatott adatgyűjtési programokon, állítják a Fehér Házba összehívott tanácskozás résztvevői.

- Az amerikai népnek tudnia kell, hogy mi folyik és mi folyt a múltban, és biztosítékokat akar arra nézve, hogy nem hatolnak be a magánéletébe. Az elnök nyitott ez ügyben, és azt a feladatot kaptuk, hogy találjunk megoldást a programok nagyobb átláthatóságára - mondta Saxby Chambliss szenátor.

Az NSA volt informatikusa, a jelenleg Moszkvában tartózkodó Edward Snowden által kirobbantott, titkos adatmegfigyelési, lehallgatási botrány nemcsak külföldön vert hatalmas hullámokat, de az amerikai kongresszusban is heves vitát váltott ki.

Obama olyan demokrata-, illetve republikánuspárti képviselőket hívott meg, akik bírálják az adatgyűjtési programokat, és olyanokat is, akik a munkájukból kifolyólag, az illetékes bizottságokban kapott tájékoztatásból ismerik és támogatják az alkalmazásukat.

A Fehér Ház azt hangsúlyozta, hogy az elnök meg akarja hallgatni az adatgyűjtés leghevesebb ellenfeleit és védelmezőit is. A találkozón a jelenlegi gyakorlat megváltoztatásáról volt szó, nem annyira a megszüntetéséről - mondta Chambliss szenátor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.