Obama gazdaságélénkítést sürget

Kézzelfogható elképzelések nélkül, de a gazdasáfi válság megldásával kapcsolatban érezhető hangsúlyeltolódással végződött szombaton a Camp David-i G8-csúcs: az amerikai-francia álláspont egyértelmű fölénybe került az inkább megszorításpárti brit-német gazdaságpolitikával szemben.

„Kialakulóban van egy konszenzus", miszerint Európában többet kell tenni a növekedésért és a munkahelyteremtésért - jelentette ki szombaton Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök a G8-országok csúcstalálkozójának záró sajtótájékoztatóján. Az amerikai elnök szerint a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek kell „a legfontosabb céloknak lenniük", egy gyarapodó európai gazdaság mindenkinek, így az Egyesült Államoknak is a legjobb érdekeit szolgálja.

Obama angsúlyozta, hogy áttekintették, miként lehetne serkenteni a növekedést most, amikor még mindig szükség van a pénzügyi stabilizációra. „Tudjuk, hogy ez lehetséges, részben a saját, itteni tapasztalataink alapján" - fogalmazott. Rámutatott, hogy az európai helyzet, természetesen bonyolultabb és veszélyezteti a máshol elért növekedést, de, a mint fogalmazott, „a vita az utóbbi időben olyan irányt vett, hogy az magabiztossá tesz bennünket”. Obama alighanem az új francia elnök, a szocialista Francois Hollande hivatalba lépésére gondolt, aki kampányában a gazdaság élénkítését célzó intétkedésekre építette, elődje Nicolas Sarkozy által propagált megszorítások helyett. Megfigyelők az Obama-sajtótájékoztató kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy úgy tűnik, a fiskális szigorra hagyatkozó német-brit gazdaságpolitikával szemben kezd egyértelmű fölénybe kerülni a francia-amerikai álláspont, a hangsúly a növekedés élénkítésére tevődik át.

„Kialakulóban van egy konszenzus, miszerint többet kell tenni a növekedésért és a munkahelyteremtésért, és ez összefügg a pénzügyi és a strukturális reformokkal. Ma itt megállapodtunk abban, hogy lépéseket teszünk a bizalomerősítés, valamint a növekedés és kereslet előmozdítása érdekében, de közben minden országban pénzügyileg rendbe tesszük az államháztartást. Egyetértünk abban, hogy az euróövezetnek erősnek és összetartónak kell lennie. Megerősítettük: érdekeltek vagyunk abban, hogy Görögország az euróövezetben maradjon, miközben eleget tesz kötelezettségeinek" - mondta záró sajtótájékoztatóján a Camp David-i csúcs házigazdája.

Obama kiemelte, hogy a világ hét iparilag legfejlettebb országát (Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán) és Oroszországot tömörítő G8-csoport vezetőinek több nemzetközi kérdésben, így Afganisztán, Irán, Szíria és Észak-Korea ügyében sikerült közelíteniük az álláspontjukat.

Azt, hogy Hollande személyében Obama új szövetségesre talált, jelezhette már a nyitóvacsora ülésrendje is, az új francia elnök ugyanis közvetlenül amerikai kollégája jobbján foglalt helyett – igaz, vacsora előtt szólni kellett neki, hogy a világ többi vezetőjéhez hasonlóan ő is vegye le e nyakkendőjét. A gesztus persze nem azt jelentette, hogy Obama hanyagolni akarná Nagy-Britanniát vagy Németországot: az amerikai elnök a csúcs előtt David Cameron brit kormányfővel, utána pedig Angela Merkel német kancellárral is külön tárgyalóasztalhoz ült, majd elrepült Chicagóba a NATO-csúcsra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.