Obama és Cameron kemény választ ígér Szíriának

A két politikus telefenon beszélt a helyzetről, miután egyre több jel utal arra, hogy Basár el-Aszad szír elnök hadserege hajtott végre támadást vegyi fegyverrel szerdán Damaszkuszban a felkelők ellen. Ausztrália megvárná, mit mondanak az ENSZ-szakértők.

Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök szombat esti telefonbeszélgetésén vitatta meg a helyzetet. Egyetértettek abban, hogy el kell rettenteni a vegyi fegyverek használatától, és aggodalmuknak adtak hangot, mert egyre több jel utal arra, hogy Damaszkusz ideggázt vetett be saját polgárai ellen.

Obama és Cameron negyvenperces eszmecseréjéről a brit miniszterelnök egyik szóvivője tájékoztatta a sajtót. Eszerint mindkettejüket nagyon aggasztja a szerdán Damaszkuszban történt támadás, és az, hogy egyre több jel utal arra, a rezsim hajtott végre támadást vegyi fegyverrel a saját népe ellen" – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök nem volt hajlandó együttműködni az ENSZ-el az eset kivizsgálásában, s ez arra enged következtetni, hogy "a rezsimnek van takargatnivalója".

A szóvivő szerint Obama és Cameron megismételte, hogy a vegyi fegyverek használata a nemzetközi közösség határozott válaszát fogja maga után vonni. Mindketten azzal a feladattal bízták meg a kormányukat, hogy ezzel összefüggésben vizsgáljanak meg minden eshetőséget.

John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön, egy nappal a damaszkuszi ideggáztámadás után beszélt telefonon szír kollégájával, Valíd Moallemmel, hogy tudomására hozza: a damaszkuszi kormánynak azonnali hozzáférést kellett volna biztosítania az ENSZ ellenőröknek a támadás helyszínéhez. Kerry és Moallem megbeszéléséről szombaton tájékoztatta a sajtót az amerikai külügyminisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője. A tisztségviselő szerint Kerry azért hívta Moallemet, hogy egyértelművé tegye, amennyiben a rezsimnek, mint állítja, nincs mit takargatnia, akkor azonnali és akadálytalan hozzáférést kellett volna biztosítania a támadás helyszínéhez ahelyett, hogy folytatja ott a támadásokat, megakadályozva a hozzáférést és megsemmisítve a bizonyítékokat.

Kerry hangsúlyozta, teljes biztosítékot kapott a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) parancsnokaitól, hogy szavatolni fogják az ENSZ-ellenőrök biztonságát a célba vett területeken" - mondta a külügyi tisztségviselő. Hozzátette, hogy Kerry telefonbeszélgetések sorozatát bonyolította le szaúdi, jordániai és török kollégáival. Minden hívás alkalmával hangsúlyozta, hogy gyorsan tisztázni kell a tényeket. Kiemelve, hogy bárminemű vegyi fegyver használata milyen komoly esetnek minősül.

A szíri ellenzék szerint a kormányerők szerdán Damaszkusz több külső negyedében is ideggáz-támadást hajtottak végre, amely több száz halálos áldozatot követelt. A rezsim ezt cáfolta. Szombaton az állami média a felkelőket vádolta meg vegyi fegyver bevetésével, azt állítva, a szír katonák fuldokoltak, amikor behatoltak az egyik negyedben, Dzsobarban a felkelők által búvóhelynek és fegyverraktárnak használt alagutakba. Bár a televíziós felvételeken gázmaszkokat és műanyag tartályokat lehetett látni, arra semmmi utalt , hogy a katonák valóban fuldokoltak volna.

Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szombat este beszélt Moallemmel, aki állítólag azt ígérte, hogy a szír kormány engedélyezni fogja az ENSZ-szakértőknek, hogy felkeressék a támadás helyszínét. Moallem szerint a szír kormány együtt fog működni a szakértőkkel, hogy létrejöjjenek a körülmények ahhoz, hogy felkereshessék azokat az övezeteket, ahol „terrorcsoportok és szunnita terroristák” vegyifegyver-támadást hajtottak végre.

Az USA eddig szkeptikus volt

Szombaton a Wall Street Journal arról írt, hogy a nyugati országok között egyre nő a konszenzus, hogy az Aszad-rezsim a héten vegyi fegyvert vetett be Szíriában, és ez olyan bizonyítékokra épül, amelyeket nyugati és közel-keleti hírszerző szervezeteknek dolgozó informátorok a helyszínen gyűjtöttek be.

Az amerikai és a velük szövetséges hírszerzések ügynökeit az elmúlt fél évben kiképezték és felszerelték arra, hogy a helyszíneken szövet- és anyagmintát, valamint video-bizonyítékokat gyűjtsenek, amelyek megkönnyítik az incidensekkel kapcsolatos gyors laborvizsgálatokat és a véleményalkotást. A lap emlékeztetett rá, hogy a brit kormány már pénteken közölte: a vegyi fegyverek bevetése lehet az egyetlen valószínű magyarázat arra, hogy miért haltak meg olyan sokan Damaszkusz határában a héten. Amerikai részről is azt jelezték, hogy van bizonyíték az ilyen eszközök alkalmazására és hogy ezekről néhány napon belül elkészül a végleges jelentés.

A Wall Street Journal úgy értesült, hogy az amerikai, a brit, a francia és más hírszerző szolgálatok között olyan új megállapodás jött létre, amelynek értelmében ezek a szervek külön-külön gyűjtik össze és elemzik a mintákat és csak a végén egyeztetik az eredményeket. A cél a minél pontosabb ténymegállapítás. A lap emlékeztetett arra közelmúltbeli esetre, amikor az amerikai hírszerzés több héten keresztül kétségbe vonta a britek, franciák és izraeliek megállapítását, miszerint a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be, majd utóbb maga is erre az eredményre jutott.

 britek először tavaly télen jutottak arra a következtetésre, hogy Damaszkusz valószínűleg szaringázt vetett be, de amerikai elemzők kételkedve fogadták az eredményt. Nem tudták ugyanis kizárni annak a lehetőségét, hogy a bizonyítékot a felkelők kreálták azzal a szándékkal, hogy a Nyugatot belerángassák a konfliktusba. Nagy-Britanniában arra a megállapításra jutottak, hogy Szíriában a kormányerők a legutóbbi, augusztus 21-i eset előtt idén már március 19-én és április 13-án is alkalmaztak vegyi fegyvert.

Ausztrália nem sietne

Eközben Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök arra szólította fela nemzetközi közösséget, hogy ne siessen a következtetések levonásával a Szíriában történt gáztámadásról, és várja meg az ENSZ-szakértők vizsgálatát, nehogy megismétlődjék ugyanaz, ami az iraki háború előtt történt.

Rudd az ABC televíziónak vasárnap adott interjúban felszólította a szíriai hatóságokat, hogy biztosítsanak az ENSZ-szakértőknek akadálytalan hozzáférést az augusztus 21-re virradóra végrehajtott damaszkuszi támadás helyszínéhez. „A rendelkezésre álló információk arra engednek következtetni, hogy vegyi fegyvert vetettek be, ráadásul valószínű, hogy a rezsim tette, amelynek most  be kell bizonyítania az ellenkezőjét" - mondta Rudd. Emlékeztetett arra, hogy szeptember 1-től Ausztrália lesz az ENSZ Biztonsági Tanács soros elnöke. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne siessen a következtetések levonásával, és várja meg az ENSZ-szakértők vizsgálatát.

„Gondolom mindnyájan jól emlékszünk arra, hogy a korábbi kormányunk és más kormányok is belerángatták saját országukat az iraki háborúba olyan állítások alapján, amelyek - őszintén be kell vallani - téveseknek bizonyultak" - mondta Rudd, utalva arra, hogy az Irakba bevonuló nemzetközi koalíció nem talált a helyszínen tömegpusztító fegyvereket, noha erre való hivatkozással indult meg az invázió.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.