Obama elnököl az ENSZ-ben

A világszervezet történetében a szeptember 24-i értekezlet lesz az első alkalom, hogy amerikai elnök vezeti a BT egyik ülését. Elképzelhető, hogy mind a 15 ország a legfelsőbb szinten képviselteti magát.

Az amerikai elnök személyesen részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának szeptember 24-i értekezletén, amelynek témája a nukleáris leszerelés lesz. A világszervezet történetében ez lesz az első alkalom, hogy amerikai elnök vezeti a BT egyik ülését - mondta Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet szerdán.

A nukleáris leszereléssel foglalkozó értekezlet a BT ötödik olyan ülése lesz, amelyen vezető nagyhatalmak személyesen részt vesznek, és az első, amelyet amerikai elnök vezet le. "Minden jel arra mutat, hogy az eseményen nagy számban megjelennek majd a tagállamok állam- vagy kormányfői, elképzelhető, hogy mind a 15 ország a legfelsőbb szinten képviselteti majd magát" - mondta Rice. Szeptemberben az Egyesült Államok tölti be az ENSZ BT soros elnökségét, így Washington szabja meg a testület napirendjét.

Washington már megkezdte az egyeztetést a BT-tagokkal egy esetleges határozatról, amelyet a "nukleáris csúcstalálkozó" végén fogadnának el. Az ülésen nem konkrét országokkal, hanem általában a nukleáris leszerelés és az atomfegyverek terjedésének kérdésével foglalkoznának, amelyet az amerikai ENSZ-nagykövet szavai szerint az Egyesült Államok napjaink "egyik legfontosabb és legégetőbb kihívásának" tart, ezért is tűzte a témát a BT napirendjére. Rice emlékeztetett arra, hogy Obama elnök külön figyelmet szentelt ennek a kérdésnek áprilisi prágai látogatása során is.

Barack Obama után Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is elnököl majd a BT-ben a hónap folyamán: szeptember 30-án a háborús övezetekben élő nők védelméről szóló határozat elfogadását fogja előterjeszteni - közölte Rice.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.