Obama elmegy az arizonai áldozatok temetésére

Az amerikai elnök helyi idő szerint szerda este Tucsonban részt vesz a hét végi lövöldözésben életét vesztett hat ember búcsúztatásán - jelentette kedden a Washington Post.

Az elnök eddig mindössze egy írott és egy rövid televíziós nyilatkozatban  szögezte le, hogy egy ilyen értelmetlen támadásnak nincs helye egy szabad társadalomban, és szövetségi segítséget ígért a nyomozásban az arizonai hatóságoknak. A lap rámutatott, hogy az elnöknek pontos nyomozati adatokra volt szüksége a merénylő lehetséges indítékaival kapcsolatban, mielőtt vállalta a megszólalást - a várakozások szerint talán az olyan kérdésekben is, mint a fegyverviselés szabadsága és a közveszélyes elmebetegek felügyelete.

Carolyn McCarthy demokrata képviselő és párttársa, Frank Lautenberg szenátor arra készül, hogy törvénytervezetet nyújtson be a magánszemélyeknél található lőfegyverek tárkapacitásának korlátozására - jelentette a The New York Times. A szövetségi törvény, amelynek megtiltotta, hogy olyan tárakat forgalmazzanak, amelyekbe 10-nél több töltény fér, 2004-ben lejárt.

A merénylő 9 milliméteres, félautomata Glock pisztolyába egyszerre 33 lőszert lehetett behelyezni. (Ilyen márkájú lőfegyvere van a támadó által fejbelőtt Gabrielle Giffords képviselőnek is, aki a szabad fegyverviselés elkötelezett támogatója.) Tavaly óta egyébként Arizona a harmadik olyan amerikai tagállam, amelyben semmifajta engedély nem szükséges ahhoz, hogy valaki - rejtetten - lőfegyvert viselhessen. Az arizonai polgárok a pisztolyukat a munkahelyükre és a kocsmába is bevihetik.

A Times ugyanakkor úgy véli, hogy átfogó fegyverviselési korlátozást aligha lehetne bevezetni az Egyesült Államokban, mert a Gallup tavaly novemberi felmérése szerint egy ilyen intézkedést csak az amerikaiak 44 százaléka támogatna. Ezen nem változtatott sem a columbine-i középiskolában 1999-ben, sem pedig a virginiai műszaki egyetemen 2007-ben történt vérengzés. A lap úgy értesült, hogy a képviselőházban kétpárti törvénytervezet készül, amely felhatalmazza majd a szövetségi törvényhozás tagjainak biztonságáért felelős Capitoliumi Rendőrséget, hogy együttműködjön a választott tisztségviselők választókörzetének hatóságaival a képviselők és a szenátorok otthoni védelmének biztosítása érdekében. Állandó védelem jelenleg csak a két ház vezető tisztségviselőinek jár.  

A Washington Post rámutatott: Arizonában bárki megtehette volna, hogy elmeszakértői vizsgálatot kérjen a zavarodottnak tűnő merénylő, Jared Lee Loughner ellen, de ezt annak ellenére sem tette meg senki, hogy furcsa, antiszociális viselkedése miatt a Pima megyei főiskolán fél tucatszor is kihívták miatta a rendőrséget, s a közelmúltban két állásából - egy gyorsétteremből és egy állatmenhelyről - is kirúgták. Arizonában a pszichiátriai vizsgálatot - a legtöbb amerikai tagállammal ellentétben - az érintett beleegyezése nélkül is kezdeményezni lehet.

Kedden egyébként a legtöbb jelentősebb amerikai napilap a címoldalán közölte a bíróság előtt hétfőn megjelent, leborotvált hajú és szemöldökű Loughner fotóját. A tucsoni tömeggyilkos védelmére Judy Clarke-ot, Amerika egyik legismertebb sztárügyvédjét rendelték ki. A halálbüntetést ellenző, San Diego-i Clarke védte annak idején az Unabomber néven elhíresült Theodore Kaczinkit, aki levélbombáival tartotta rettegésben az országot, az atlantai olimpián robbantó Eric Robert Rudolpot, valamint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban részes Zacharias Moussaouit.

Loughner egyetlen pártnak sem volt a tagja, amit két, saját kezűleg kitöltött szavazó-regisztrációs lap is bizonyít, amelyeken függetlennek vallotta magát - jelentette kedden a CNN.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.