Obama egészségügyi reformja: félig eltörölve

A képviselőház az Obama elnök nevéhez kötött, „állásgyilkosnak” tartott, népszerűtlen intézkedéscsomag ellen szavazott ugyan, de az várhatóan marad változatlan formában: a demokrata párti többséggel bíró szenátus nem követi a példát.

A várakozásoknak megfelelően szavazta meg az amerikai képviselőház a Barack Obama elnök nevéhez kötött egészségbiztosítási reform eltörlését. A végül 245:189 arányú szavazásra - amelynek során az év eleje óta többségben lévő republikánusokhoz mindössze három demokrata párti politikus csatlakozott - magyar idő szerint szerda éjjel került sor, miután azt a hat halálos áldozattal is járó arizonai vérengzés miatt egy héttel elhalasztották.

A lépés egyrészt csak jelképes, hiszen a demokrata párti többségű szenátus nem követi majd az alsóház példáját - azaz minden marad a régiben. Viszont a republikánusok közül sokan, különösen a radikális jobboldali teadélután-mozgalomhoz tartozók, kifejezetten a reform ellenében kampányoltak a tavalyi kongresszusi választások előtt. A mostani voksolással egyúttal tetemre hívják a demokratákat - azt is szem előtt tartva, hogy jövőre, a kongresszusi és elnökválasztás évében a polgárok emlékezni fognak rá, ki hogyan foglalt állást most az amerikai közvéleményt az elmúlt két évben látványosan megosztó ügyben. Ezzel párhuzamosan bíróságokon próbálják megakadályozni, hogy a csaknem 900 milliárd dolláros törvénycsomag életbe lépjen.

Az amerikai egészségbiztosítási reform olyan, mint a félig teli pohár: a demokratákkal szimpatizálók a vélt előnyeit, a republikánus kötődésűek a feltételezett hátrányait nézik. A The Washington Postban szerdán közölt közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 50:47 arányban a törvény ellen vannak. Miközben a demokrata szimpatizánsok 59 százaléka szerint az állásokat teremt majd, az ellentábor kétharmada úgy véli: éppenhogy lefarag azokból. A szerdán elfogadott képviselőházi határozat szó szerint így fogalmaz: „állásgyilkos”.

A Bush-korszak lecsengésével hirtelen költségvetési fegyelemre ébredt republikánus kötődésűek négyötöde szerint a jogszabály növelni fogja az államháztartási hiányt, miközben történelmi rekordon áll az USA adóssága. - A kormány bürokratái állnának a betegek és az orvosaik közé - állítja az „Obamacare” néven emlegetett reformról Eric Cantor, a republikánus képviselőcsoport vezetője.

A demokrata párti Steve Cohen élesen fogalmazott. - Azt mondják, a kormány magához ragadja az egészségügyet. Nagy hazugság ez, mint Göbbels esetében is volt. Ha eleget mondogatod, ismételgeted a hazugságot, az emberek elhiszik a végén. Olyan, mint a vérvád - mondta,  és ezzel egy hét elmúltával másodszor került előtérbe ez a kifejezés az amerikai politikában. Sarah Palin, a radikális jobboldal vezéralakja vérvádként utasította vissza, hogy az általa is alkalmazott beszédmódot összefüggésbe hozták az arizonai vérengzéssel.

Műtétre vár egy beteg a houstoni Ben Taub kórházban
A patient waits in the hallway for a room to open up in the emergency room at Ben Taub General Hospital in Houston, Texas, July 27, 2009. Houston, the fourth-largest American city, is a case study in the extremes of the U.S. healthcare system. It boasts the immense medical center that offers top-notch care at its 13 hospitals, but also has a higher ratio of uninsured patients than any major U.S. city: about 30 percent. To match feature USA-HEALTHCARE/TEXAS REUTERS/Jessica Rinaldi (UNITED STATES SOCIETY HEALTH POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.