Obama ebédre hívta Romney-t

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön magánebéden látja vendégül hivatalában volt republikánus vetélytársát, Mitt Romney-t. Először találkoznak majd a választások óta.

Ez lesz az első alkalom, hogy a két rivális találkozik a november 6-i választások óta. Jay Carney fehér házi szóvivő szerint a két politikus négyszemközt fogja megejteni a közös étkezést, azon egyetlen munkatársuk sem lesz jelen.

Győzelmi beszédében az elnök gratulált ellenfelének a kampányához, és kijelentette: várja, hogy leülhessen "Romney kormányzóval annak megvitatására, hogy hogyan tudnánk előmozdítani az ország ügyeit". November 14-i sajtótájékoztatóján Obama arról beszélt, hogy a találkozót még az év vége előtt tető alá kívánja hozni.

- Úgy gondolom, hogy Romney kormányzó múltbéli teljesítményének több aspektusa és az elképzelései hasznosak lehetnek - jelentette ki Obama, külön kiemelve volt kihívójának a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia megrendezésében játszott szerepét.

Romney a vereségét elismerő, Bostonban elmondott beszéde után visszavonult a nyilvánosság elől, az utóbbi három hetet a család kaliforniai otthonában töltötte. A volt republikánus elnökjelöltet az Alkonyat-filmsorozat legújabb részének bemutatóján látták, majd a politikus a hivatalos Facebook-oldalán hálaadáskor közzétett egy fotót, amely a feleségével, Ann-nel együtt ábrázolja. Sajtóértesülések szerint a politikus fájlalja, hogy veresége után pártjának meghatározó tagjai eltávolodtak tőle, miután kijelentette, hogy Obama több társadalmi réteget "ajándékokkal" állított maga mellé.

Washingtonban Romney találkozik majd volt alelnökjelöltjével, Paul Ryan volt wisconsini képviselővel is.

A választáskor Obama a szavazatok 50,9, Romney pedig a 47,4 százalékát kapta. A hivatalban lévő elnök a Fehér Ház sorsát de jure eldöntő, 538 fős elektori kollégiumban 126 szavazattal többet szerzett.

Barack Obama egyébként 2008-ban az akkor legyőzött republikánus kihívójával, John McCain szenátorral is találkozott. Az akkori randevú helyszíne Chicago volt, ahol a győztes demokrata elnökjelölt csapata a washingtoni átmenetet készítette elő. A volt ellenfelek közös közleményt adtak ki, amelyben leszögezték: remélik, hogy együtt tudnak működni az olyan kihívások kérdésében, mint amilyen a pénzügyi válság, az új energiapolitika és a nemzetbiztonság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.