Obama a csapás mellett döntött, de támogatást kér

Nem maradhat büntetlenül a borzalmas vegyi támadás Szíriában - magyarázta Barack Obama amerikai elnök, miért döntött úgy, hogy országának katonai válaszcsapást kell elkövetni Aszad rezsimje ellen.

Magyar idő szerint este háromnegyed 8-kor lépett az amerikai nép és a világ nyilvánossága elé Barack Obama. Két döntéséről számolt be: egyrészt hosszas gondolkodás után a tíz nappal korábbi szíriai vegyi támadás megtorlása mellett döntött ő személyesen, másrészt ehhez felhatalmazást kér a washingtoni kongresszustól, amely szeptember 9-én ül össze legkorábban.

Amerikának elég erős bizonyítékai vannak arra, hogy a támadásokat Aszad rendszere követte el, ehhez nincs szükségük az ENSZ szakembereinek jelentésére - mondta Obama, akit Joe Biden alelnök jelenlétével támogatott.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsát nem fogják felkérni a csapás jóváhagyására, ismerve a BT-ben résztvevő egyes országok konok politikáját. Amerika azonban nem hagyhatja, hogy valakik következmények nélkül gázosítsák el gyerekek százait. A bűn súlya az, ami megköveteli az amerikai válaszlépést, amely korlátozott lesz időben és kiterjedésben egyaránt. Szíria földjére nem teszi csizmáját amerikai katona - hangsúlyozta Obama.

Az amerikai elnök a Fehér Ház lépcsőjén elmondta: a hadsereg készen áll a bevetésre, amely bekövetkezhetne akár egy nap, egy hét vagy egy hónap múlva is, de nem kell hova sietni. Most a politikai vitát kell lefolytatni. Az amerikai pártokhoz fordulva elmondta: jogi értelemben nincs szüksége a kongresszus jóváhagyására (elnökként ugyanis ő a hadsereg fővezére), de számára ez a megerősítés fontos. Már beszélt mind a szenátus, mind a képviselőház frakcióvezetőivel, hogy a vitát minél hamarabb lefolytathassák, és utalt arra, ami Nagy-Britanniában történt, ahol a parlament nemet mondott a katonai beavatkozásra.

Obama elmondta, megérti az aggodalmakat, és tudja: őt részint azért választották meg, hogy befejezze a térségben indított amerikai háborúkat. Azt is tudja, milyen összetett és bonyolult a szíriai politikai, etnikai és vallási helyzet. De az elkövetett bűn nem maradhat büntetés nélkül - jutott vissza a csapás indokára a bő tíz perces beszéd végén Obama. Az elnök szerint a csapás az Egyesült Államok biztonsága szempontjából is lényeges. Washington nem hagyhatja vegyifegyverek terjesztését.

Az USA titkosszolgálati információkra alapozva állítja azt, hogy Aszad elnök hadserege követte el az augusztus 21-ei vegyi fegyveres támadást Damaszkusz mellett, amely 1429 áldozatot követelt. A szír rezsim tagadja, hogy ők lennének a felelősök. Az ENSZ szakértői ma hagyták el Szíriát, vizsgálataiknak két hét múlva lehet eredménye.

Barack Obama egy évvel ezelőtt bejelentette: számára a vegyi és biológiai fegyverek jelentik azt a vörös vonalat, amelyek bevetése esetén országa nem tehet mást, mint hadseregének erejével avatkozik be a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúba. Ez a kijelentés a tíz nappal ezelőtti horrorisztikus képek után kényszerhelyzetbe hozta Obamát. A mai bejelentéssel az elnök őrzi szavahihetőségét, mégsem dönt egyedül a háború kérdésében.

John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke üdvözölte az elnök döntését, amely szerinte válasz volt azokra a "komoly és lényegi kérdésekre", hogy vajon a végrehajtó hatalom vezetőjének jogában áll-e önállóan elindítani egy katonai akciót - jelentette az MTI washingtoni tudósítója.

"Az elnökkel konzultációban állva arra számítunk, hogy a képviselőház a szeptember 9-én kezdődő héten dönt az intézkedésről. Ez időt ad az elnöknek, hogy elmagyarázza álláspontját a kongresszusnak és az amerikai népnek" - mondta Boehner.

Barack Obama és Joe Biden
U.S. President Barack Obama speaks next to Vice President Joe Biden (R) at the Rose Garden of the White House August 31, 2013, in Washington. Obama said on Saturday he had decided the United States should strike Syrian government targets in response to a deadly chemical weapons attack, but said he would seek a congressional vote for any military action. REUTERS/Mike Theiler (UNITED STATES - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.