Obama magára haragította a melegeket

A vérfertőzéshez hasonlít-e az egyneműek házassága? Rick Warren tiszteletes szerint igen, márpedig ő főszerepet kap az elnök beiktatási ceremóniáján januárban. Obama ezzel a döntésével magára haragította a melegeket.

Sokáig csak az borzolta a kedélyeket a megválasztott elnök január 20-i beiktatásával kapcsolatban, hogy lesz-e elég illemhely a Capitolium előtti National Mallon fagyoskodó tömegnek. Ám Rick Warren tiszteletes nevének bedobásával igazi politikai bomba robbant. Barack Obama a negyedik legnagyobb amerikai keresztény felekezet, a kaliforniai Saddleback Church pünkösdista "megaegyház" alapítóját kérte fel, hogy mondja el az imát az eseményen.

Ez azonban kiváltotta a - jelentős részben Obama-szavazó - meleg közösség tiltakozását, Azt panaszolják, hogy Warren ellenzi az egyneműek házasságát, és a homeszexuálisokat sértő kijelentéseket is tett. Így például azt mondta: ha újradefiniálják a házasság fogalmát, úgy, hogy az azonos neműekre is kiterjedjen, az olyasmi lenne, mint a vérfertőzés, a gyerekek zaklatása vagy a többnejűség legitimálása.

Ez már a demokrata párton belül is kiverte a biztosítékot. - Warren úr a vérfertőzéshez hasonlította az egynemű párokat. Ezt mélyen sértőnek és tisztességtelennek találom - fogalmazott Barney Frank, a képviselőház nyíltan meleg demokrata tagja, hozzátéve: "ha egy fórumra hívná meg (Obama) a tiszteletest, hogy tartson beszédet, az rendben lenne. De az (ünnepség alatti) imára való kiválasztása különleges megtiszteltetést jelent."

Maga Obama nem ért egyet a melegek házasodási jogával, de ellenzi a hátrányos megkülönböztetésüket, és a melegjogok kapcsán a párbeszédet szorgalmazza. Ennek jegyében továbbra is vállalja Warren tiszteletes kiválasztását. - Amerikának egybe kell gyűlnie, kampányomnak is része volt a társadalmi nézeteltérésekről folytatott dialógus - fogalmazott a megválasztott elnök, aki most felszámolta a korrupciós botránytól hangos Chicago "ügyvezető fővárosi" jellegét, és családjával, barátokkal szűk két hétre szülőföldjére, Hawaiira vonult el pihenni.

A melegjogok kérdése különösen kiélezetten vetődik fel Amerikában azóta, hogy Obama megválasztásával egyidőben Kaliforniában népszavazás mondta ki az egyneműek házasodási jogának felszámolását, 18 ezer egybekelt pár jogi státuszát is bizonytalanná téve. A leendő elnök egyébként nemrég a nyíltan leszbikus Nancy Sutley-t nevezte ki a Fehér Ház a környezeti minőségért felelős tanácsának vezetőjévé.

Idegjáték Minnesotában

Lassan két hónapja nincs döntés Minnesota államban, ki nyerte a november 4-én tartott szenátusi választást. Mint Steven Spielberg régi filmjében, a Párbajban, két óriás feszül egymásnak: hol az egyik, hol a másik kerül kicsit előbbre. Felidézi ez a nyolc évvel ezelőtti, floridai voksdrámát is, ahol George W. Bush és Al Gore versengett az államért - és közvetve a Fehér Házért, hetekig.

Minnesotában a republikánus Norm Coleman-re, illetve demokrata kihívójára, Al Franken ismert komédiásra összesen leadott, mintegy 2,9 millió szavazat már a november 4-i választási éjszakán fej-fej melletti eredményt hozott. Sokáig Coleman vezetett, először mindössze 700, majd még kevesebb, csupán 215 szavazattal.

Miután a különbség kisebb fél százaléknál, automatikus újraszámlálást rendeltek el. Innentől sok múlik azon, kinek a kampányjogászai mely voksokat támadják meg, és kérik érvénytelenítésüket. Az állam Legfelsőbb Bírósága elrendelte 1600, korábban érvénytelennek nyilvánított, távollévőként leadott szavazat beszámítását.

A sok újraszámlálás során a minap Franken, George W. Bush kíméletlen kritikusa került Coleman fölébe, szintén nagyon kevés, csak 260 vokssal. A Franken-stáb számításai szerint ebből 35-50 szavazatnyi előny végig megmarad. A szenátus új tagjai vízkeresztkor tesznek esküt, és elképzelhető, Minnesota kormányzója - törvény adta jogával élve - ideiglenesen feltölti a posztot, amíg nincs végeredmény.

Miután az illinois-i korrupciós botrány miatt Barack Obama utódlása is bizonytalan, a demokraták-republikánusok aránya 59:41 és 57:43 között háromféleképpen is alakulhat a szenátusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.