Amerika befejezi az iraki harcokat

Nem sokkal hivatalba lépésem után bejelentettem új Irak-stratégiánkat, illetve az átmenetet az irakiak teljes felelősségének átvételére. Világossá tettem, hogy 2010. augusztus 31-éig Amerika harci küldetése befejeződik Irakban.

Most éppen ezt tesszük, ahogy ígértük, menetrend szerint - mondta egy hétfői beszédében Barack Obama. Ezt a lépést egy friss felmérés szerint az amerikaiak csaknem kétharmada támogatja.

Az amerikai elnök ugyanakkor a fogyatékkal élő veteránok atlantai összejövetelén világossá tette: az iraki áldozathozatalnak nincsen még vége, az USA a bagdadi kormánnyal egyetértésben átmeneti erőket tart még fent a közel-keleti országban, a jövő év végi teljes kivonulásig. - De tegyük világossá: iraki elkötelezettségünk változik, csapataink katonai erőfeszítéséből diplomatáink civil erőfeszítésévé lesz - fogalmazott Obama, megemlítve: Irakban az erőszakcselekmények évek óta a legalacsonyabb érték közelében vannak jelenleg.

Emlékeztetett: elnökjelöltként ígéretet tett rá, hogy "felelős módon" vet véget az Egyesült Államok mindenkori egyik legellentmondásos háborújának. - Már több száz támaszpontot zártunk be vagy adtunk át az irakiaknak - mondta, pár héttel azt követően: átadták az utolsó, általuk működtetett börtönt, a bagdadi reptér közelében található Camp Croppert, s vele a Szaddám-rendszer egyes vezetőit is, így Tarik Aziz egykori miniszterelnök-helyettest. - Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb logisztikai műveletében több millió darabból álló felszerelést szállítunk el. A hónap végéig több mint 90 ezer főt fogunk hazahozni, amióta hivatalba léptem - tette hozzá Obama.

Amerikai katonák az észak-iraki Muktadijában
Amerikai katonák az észak-iraki Muktadijában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.