Obama beiktatása óta 24 golfmeccset játszott

Barack Obama amerikai elnök a hivatalba lépése óta eltelt 9 hónap alatt már annyit golfozott, mint elődje csaknem 3 év alatt - közölte hétfőn a CBS News.

Obama vasárnap játszotta 24. golfmeccsét január 20-i beiktatása óta. George Bush ezt 2 év 10 hónap alatt érte el.
A mostani elnök hétvégi golfozása azért is kapott figyelmet, mert egyik partnere egy nő, Melody Barnes, a Fehér Ház belpolitikai tanácsadója volt. (Obamát korábban bírálták, amiért soha nincsen női partnere, amikor kedvenc sportját, a kosárlabdát űzi, ezt ő azzal hárította el, hogy a politikusok között szinte nincsen kosarazó nő.)

Bush elnök az utolsó golfmeccsét 2003-ban játszotta, amikor bejelentette: nem tartja illendőnek, hogy golfozik, miközben az Egyesült Államok Irakban és Afganisztánban háborúzik.

Busht korábban éles támadások érték, amikor megpróbálta a golfot a külpolitikával "vegyíteni". Egy 2002. augusztus 4-én játszott meccsén az első ütésnél riporterek előtt ünnepélyes nyilatkozatot tett egy Izraelben elkövetett öngyilkos merénylet kapcsán, majd kijelentette: "Köszönöm, most pedig figyeljék ezt az ütést!" A jelenetet bevette híres Bush-ellenes dokumentumfilmjébe, a Fahrenheit 911-be Michael Moore rendező.

Az amerikai elnökök golfozási szokásairól szóló könyv szerzője, Don Van Natta azt írta, Obama játékstílusát ugyanaz jellemzi, mint politikáját: őrülten módszeres, agresszív módon versenyszellemű és teljesen kockázatkerülő.

Obama legkedveltebb golfpályája a Virginia állambeli Fort Belvoir katonai bázison van, ahol 11 alkalommal játszott, 7 ízben az Andrews légi támaszpont gyepén ütötte a labdát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.