Obama: ne vezessenek be újabb a szankciókat Irán ellen

Az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások újrakezdése előtt Barack Obama arra próbálta rávenni a szenátus vezetőit, hogy ne vezessenek be újabb szankciókat Irán ellen.

Közvetlenül az iráni atomprogramról folytatott genfi tárgyalások újrakezdése előtt Barack Obama amerikai elnök arra igyekezett rávenni az amerikai szenátus illetékes vezetőit, hogy újabb szankciók bevezetésével ne zavarják meg a diplomaták munkáját.

Obama John Kerry külügyminiszter és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó társaságában helyi idő szerint kedden mintegy két órán át tárgyalt a szövetségi felsőház banki, külügyi, katonai és hírszerzési bizottságának demokrata és republikánus vezetőivel, és ismertette velük annak az átmeneti megállapodásnak a részleteit, amelynek a hatok csoportja - az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország - kíván elérni Iránnal. Az Egyesült Államok és szövetségesei abban bíznak, hogy Teherán az ellene bevezetett nemzetközi szankciók enyhítése fejében beleegyezik majd abba, hogy feladja nukleáris programjának egyes részeit.

A szenátorokkal való találkozóját követően Obama kijelentette: nem biztos abban, hogy az elkövetkező napok folyamán megszületik-e a megállapodás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy alku érdekében Iránnak vissza kell fejlesztenie nukleáris programjának több olyan elemét, amelyek lehetővé tennék számára, hogy megvalósítsa az atomfegyver előállításához szükséges "kitörést". Cserébe az iszlám köztársaság "szerény" szankciócsökkentésben részesülne, ezt a lépést azonban azonnal vissza lehetne vonni, ha Irán megsértené a megállapodást.

Obama amellett érvelt, hogy a lényegi gazdasági büntetőintézkedések rendszerének fenntartása mellett a következő fél évben meg kell kísérelni diplomáciai eszközökkel megoldani az iráni nukleáris problémát. Hangsúlyozta, hogy ő eközben, az Egyesült Államok elnökeként minden megoldást nyitva hagyna annak megakadályozása érdekében, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson. "Úgy gondolom, ez egy olyan kísérlet, amelyet érdemes lefolytatni" - hangsúlyozta Barack Obama.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.