Obama: Gazdaság, gazdaság, gazdaság...

Sokat változott a világ: Irak és Afganisztán szóba sem került az amerikai elnök főműsoridőben sugárzott, immár második nagy sajtótájékoztatóján, és Iránt is maga hozta fel Obama. A hívószavak a „nép”, a „gazdaság” és a „költségvetés” voltak.

"8 óra 47 perc van, és még mindig nem hangzott el külpolitikai kérdés. Mivé lesz a világ?" - aggódott a The New York Times blogger-tudósítója, amikor már háromegyed órája tartott Barack Obama kedd esti nemzetközi sajtótájékoztatója. Ezt főműsoridőben sugározták a tévécsatonák is.

Végül a sajtókonferencia teljes egy órája Irakkal vagy Afganisztánnal kapcsolatos kérdés nélkül telt el, miközben az Egyesült Államok mindkét hadszíntéren háborút folytat, az utóbbival kapcsolatos átfogó stratégián pedig az utolsó simításokat végzik a Fehér Házban. Egy, a közel-keleti rendezésre, illetve a leendő Netanjahu-kormányra vonatkozó kérdés lepattant az elnökről, Iránt, pontosabban a múlt heti, a perzsa újévre időzített videóüzenetét viszont Obama maga hozta szóba. "Nem is számítottunk erre" - felelte kritikusainak, akik máris panaszolják: az iráni vezetés és nép felé tett diplomáciai gesztus nyomán Teherán még mindig nem adta fel atomprogramját. Egyben kinyilvánította, hisz az általa kezdett politikai irányváltásban, abban, hogy jó úton jár.

A legaktuálisabb külpolitikai kérdés még a mexikói drogkartellekkel szembeni harc volt - amellyel kapcsolatban az amerikai kormány aznap jelentett be egy 700 millió dolláros intézkedéscsomagot -, de Obama nem mondta meg egyértelműen, hogy vezényel-e majd katonákat a csempészettel, leszámolások sorával sújtott határvidékre.

A tizenhárom kérdésből nyolc a gazdaságra vonatkozott - jelezve, hogy ez ma messze az amerikaiakat, sőt a világot legjobban foglalkoztató kérdés. Megerősítette, amit korábban is mondott: az USA talpra áll az 1929-33-as világgazdasági válság óta a legkomolyabb recesszióból, de "ehhez időre, türelemre van szükség". Újra utalt a felvirágzás kulcsterületeinek tartott egészségügyre, oktatásra és energiapolitikára. Egy korábban már szintén bevetett képpel az elnök az országot óceánjáróhoz hasonlította, amely a gyorshajóval ellentétben nem tud nyomban megfordulni.

Ugyanakkor úgy vélte: "az előrelépés jeleit" mutatják már kormánya intézkedései - így a gazdasági élénkítőcsomag, valamint az ingatlanpiac és a hitelpiac rendbetételére tett erőfeszítések. Költségvetési javaslatát, amely tovább növeli a már így is gigantikus deficitet, azza védte: ez a korábbinál szilárd alapokra helyezi a gazdaságot, elnöksége végére pedig a hiány megfelezését tűzteki célul.

"Azért tartott napokig, mert előbb szeretem tudni, hogy miről is beszélek" - felelte arra a kérdésre: miért késlekedett kifejezni felháborodását az AIG óriásbiztosító bónuszbotránya nyomán, amely az egész múlt hetet vezető hírként kísérte végig. "Az amerikai nép úgy ítél meg engem, ahogy megérdemlem" - mondta Obama egy meghökkentő kérdésre, világossá téve: sem elnöksége eddigi 64 napjában hozott döntései sem pedig megítélése nem a bőrszínével magyarázható.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Obama irányt mutat
Obama irányt mutat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.