Obama: Aszad mondjon le!

Az Egyesült Államok nyomást fog gyakorolni Bassár el-Aszad szíriai elnökre, hogy álljon el a demokratikus átalakulás útjából - szögezte le csütörtöki közleményében Barack Obama amerikai elnök.

Obama, aki ezzel de facto először szólította fel lemondásra a szíriai vezetőt, egyúttal újabb szankciókat hirdetett meg Szíria ellen. Az elnök befagyasztatott minden szíriai állami vagyont, ami amerikai joghatóság alá tartozik és honfitársai számára megtiltott minden ügyletet a hivatalos Damaszkusszal.

Az elnöki közlemény szerint Washington nem kényszeríti ki az átmenetet, annak megvalósítása a szíriai nép dolga, "de támogatni fogjuk a végkimenetet azzal, hogy nyomást gyakorolunk Aszadra, hogy álljon el az átalakulás útjából". A szankcióról szóló rendeletben az elnök így fogalmazott: "a szíriai nép érdekében, eljött az idő, hogy Aszad elnök félreálljon."

Amíg az amerikai vezetés korábban azt sürgette a szíriai elnöktől, hogy álljon a demokratikus reformok élére, vagy álljon el az útjukból, a mostani állásfoglalás az első lehetőséggel már nem foglalkozik .

A szankciók a szíriai olajra és olajtermékekre is vonatkoznak, és egyúttal megtiltják az amerikai állampolgárok számára a szíriai beruházást. Washington már korábban is vezetett be gazdasági büntetőintézkedéseket az Aszad-rendszer ellen, de azoknak eddig kevés foganatjuk volt.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Szíriát, hogy támogatja a terrorizmust, beavatkozik a libanoni belügyekbe, segíti a palesztin szélsőségeseket és az amerikai csapatok elleni erőszakra bujtogat Irakban.

Bassár el-Aszad szíriai elnök
Syria's President Bashar al-Assad listens to questions from journalists in Paris, in this December 9, 2010 file picture. The United States will impose sanctions on Assad for human rights abuses on May 18, 2011, sources briefed on the matter said, in a dramatic escalation of U.S. pressure on Damascus to cease its brutal crackdown on protesters. REUTERS/Benoit Tessier/Files (FRANCE - Tags: POLITICS HEADSHOT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.