Obama: a magányos terroristától kell tartani

Nem egy nagyobb terrorista támadástól, hanem inkább egy "magányos farkas" terrorista akciójától kell tartani a szeptember 11-i terrortámadások 10. évfordulóján - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök kedden este a CNN hírcsatornának adott interjújában.

"Kockázat mindig van" - jelentette ki az elnök, aki szerint az amerikai biztonsági szolgálatok, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és elemzik az adatokat, az évforduló környékén a megszokottnál is nagyobb készültségben lesznek. Kérdésre válaszolva az elnök nem tudta határozottan kizárni egy nagyobb terrorcselekmény veszélyét, de hangsúlyozta, hogy az al-Kaida terrorszervezetet az elmúlt években sikerült jelentősen meggyengíteni.

Az elnök a Washingtonban kialakult patthelyzetért és a gazdasági fellendülés akadályoztatásáért a republikánusok "ideológiai merevségét" tette felelőssé. Rámutatott, hogy az ellenzéki párt vezetői nem tudták elfogadtatni a tagokkal a 4 ezer milliárdos deficitcsökkentésről született megállapodást, pedig abban nagyobb súlyt kapott a kiadáscsökkentés, mint a bevételnövelés. Obama megismételte: a választók azt szeretnék, ha a demokraták és a republikánusok egyaránt a saját pártjuk elé helyeznék az ország sorsát.

"Az a tény, hogy Boehner képviselőházi elnök és frakciójának tagjai nem tudtak igent mondani (a deficitcsökkentési megállapodásra), számomra arról árulkodik, hogy jobban érdekli őket a politizálás..., mint a problémamegoldás" - jelentette ki.

Obama elmondta: nagyobb zűrzavart örökölt elődjétől, Bush elnöktől, mint amire számított, s hogy a 2008-as recesszió óta az országnak sikerült haladást elérnie, de az nem elég gyors, ezért lendületesebbé kell tenni. Szavai szerint szüksége lesz arra, hogy a kongresszus partnere legyen a rövidtávú gazdaságélénkítő intézkedések elfogadásában. Ismételten sürgette a bért terhelő adó terén nyújtott kedvezmény meghosszabbítását, és a függőben lévő kereskedelmi szerződések ratifikálását, s újból elmondta, hogy szeptemberben új, munkahelyteremtő gazdasági intézkedéseket terjeszt a honatyák elé.

Republikánus párti kihívóival kapcsolatban kijelentette: vár, amíg megrostálódik kicsit a mezőny, de 2012-ben készen fog állni arra, hogy szembenézzen a hivatalos jelöltjükkel. Bírálta az aspiránsok listáját vezető Rick Perry és Mitt Romney néhány kampánykijelentését.

Az elnök úgy vélekedett, hogy az amerikai költségvetés rendbe hozásához nincs szükség a republikánusok által javasolt, a kiegyensúlyozott büdzsé követelményét rögzítő alkotmánymódosításra. Mint mondta, a szövetségi kormánynak válság vagy háború esetén gyakran el kell engednie a hiányt, nem ritkán a szövetségi államok és a helyi kormányzatok költségvetésének egyensúlyba tartását elősegítve ezzel.

Elismerte, hogy az egészségügyi jogosultsággal járó költségek hozzájárulnak a deficit növekedéséhez, de annak részleteit egyelőre nem árulta el, hogy hogyan tervezi csökkenteni ezeket.

Obama az interjú végén azzal tréfálkozott, hogy ha 2012-ben újraválasztják, akkor lányai számára az lesz az ajándék, hogy a titkosszolgálat továbbra is vigyáz rájuk, hogy azokat a fiúkat, akik randevúzni akarnak velük, "fegyveres férfiak vegyék körül". (Obama 2008-ban egy kutyát ígért a lányainak arra az esetre, ha megválasztják, amit teljesített is.)

Emlékezés a 2001-es terrortámadás áldozataira New Yorkban
Emlékezés a 2001-es terrortámadás áldozataira New Yorkban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.