Obama vereségre készül

Az Egyesült Államokban ma részleges törvényhozási és kormányzóválasztásokat tartanak. Várakozások szerint Barack Obama demokratái veszítenek majd eddigi pozíciójukból, és előretörnek a republikánusok. Nem mindegy azonban, mennyire változik meg a két párt egyensúlya. A Fehér Ház szeretné megőrizni mozgásterét, különben az elnök utolsó két évére marad a „béna kacsa” szerepe.
Legalább egy nyerhető meccs: Obama a pennsylvaniai demokrata jelölt mellett kampányol
Legalább egy nyerhető meccs: Obama a pennsylvaniai demokrata jelölt mellett kampányol
Larry Downing / Reuters

A kampányaktivisták még utolsó energiáikat mozgósítva keresik a választókkal való találkozást, és telefonon is buzdítják őket szavazásra, Barack Obama és csapata azonban már a vereségére készül. Egészen pontosan arra, hogy a ma tartott félidős törvényhozási választások után a demokrata párt pozíciói tovább gyengülnek a kongresszusban, így a Fehér Háznak még nehezebb lesz bármilyen törvényjavaslatot elfogadtatnia.

A The New York Times (NYT) szerint Obama legfontosabb tanácsadói hetek óta azon dolgoznak főnökük utasítására, hogy kialakítsák az elnök utolsó két évét hivatalában. A feladat nem egyszerű: az államfő népszerűtlen, és már az újraválasztását követő két évben sem sikerült semmilyen javaslatát elfogadtatnia a politikai értelemben a végletekig megosztott, már-már működésképtelen kongresszusban, ahol a képviselőházat a republikánusok, a szenátust viszont egyelőre a demokraták vezetik.

Az biztos, hogy a republikánusok meg fognak erősödni a mai választásokon, csak azt nem tudni, mennyire. Obama stábja a NYT szerint most azt keresi, hogy melyek azok a területek, ahol együtt tudnak majd működni a republikánusokkal. Ezt az egyetlen esélyt látják ugyanis arra, hogy Obama ne váljon „béna kacsává” az utolsó két évben. A „tapogatózások” a másik oldal felé már megindultak, és az együttműködést a lap szerint mindkét oldal három területen látja lehetségesnek, ezek pedig a kereskedelem kibővítése, az adórendszer átalakítása, valamint a jelentős infrastruktúra-fejlesztések, például út- és hídépítések.

Obama emellett továbbra is elnöki rendeletekkel befolyásolja majd azokat a területeket, amelyekben nem jutott előre a kongresszussal. Várható, hogy ilyen módon lép majd a klímaváltozás, az energiapolitika, a melegjogok és a bevándorlás kérdésében is. Lehetséges, hogy már közvetlenül a választások után bejelentik, hogy az elnök átalakítja a bevándorlási szabályokat, hogy a sok millió, illegálisan az országban tartózkodó személy számára lehetővé tegye helyzete tisztázását. Külpolitikai téren is várhatóak lépések, hiszen második ciklusuk végén, történelmi hagyatékukra gondolva az elnökök szívesen nyúlnak ehhez a területhez, és itt a döntési szabadságuk is nagyobb. Eközben az elnök leghűségesebb támogatói csendben azt javasolják neki, hogy változtasson csapatán, és reformálja meg a döntéshozatali folyamatokat a Fehér Házban. A belső működést ismerők szerint Obama elzárta magát a külvilágtól és csak egy egyre szűkülő tanácsadói körre hallgat. „Különösen akkor, ha a republikánusok átveszik a hatalmat a szenátusban, jó lenne, ha kitágítaná ezt a kört és külsősöket is bevonnának”, mondta a NYT-nak egy korábbi magas rangú illetékes.

A The Washington Post hétvégi összesítése szerint a közvélemény-kutatások eredményei azt vetítik előre, hogy a republikánusok 8-15 fővel tudják majd növelni létszámukat a képviselőházban. A szenátusban hat új helyet kell szerezniük, hogy átvegyék a hatalmat a demokratáktól. A lap számításai szerint ebből öt szinte biztosan meglesz, és a hatodikra is nagy esélyük van.

Ám könnyen előfordulhat, hogy kedd éjjel még nem derül ki, melyik párt uralja majd a szenátust. Georgia és Louisiana államokban nagy valószínűséggel második fordulót kell majd tartani, mert három erős jelölt indul, és lehetséges, hogy egyikük sem kapja meg a szavazatok abszolút többségét. Ha Kansasban a független Greg Orman nyer, akkor neki még el kell döntenie, melyik frakcióhoz csatlakozik. Alaszkában pedig napokig is eltarthat az eredményhirdetés, mert szoros verseny esetén a távoli vidékekről repülővel szállított szavazatok is döntő fontosságúak lehetnek.

A georgiai második fordulót ráadásul csak január 3-án tartanák, tehát az is lehetséges, hogy az új összetételű szenátus úgy ül össze január legelején, hogy még nem világos, melyik pártnak van többsége. Ebben az esetben azokban az államokban, ahol második forduló várható, teljes lesz a választási őrület, hiszen minden pénz és a teljes választási apparátus rájuk koncentrál majd.

Az újraválasztásért induló demokrata párti louisianai szenátor, Mary Landrieu támogatói épp ezért abban bíznak, hogy már kedd éjjel eldől, melyik pártnak lesz többsége a szenátusban. – Az emberek is és a jelöltek is kimerültek – mondta a NYT riporterének a szenátor korábbi munkatársa.

– De ha az országos politika kiszáll a dologból, már egyszerűbb lesz a helyzet – mondja, mert akkor már csak az számít, melyik jelölt rátermettebb.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.