Obama nekifut Guantánamo bezárásának

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) kedden bemutatja a szenátus védelmi ügyekkel foglalkozó bizottságának a régóta beharangozott és egyes részleteiben már nyilvánosságra került tervet a guantánamói fogolytábor bezárásáról.
Barack Obama elnök kormányzatának már november közepén be kellett volna nyújtania a részletes jelentést a kongresszusnak, ám a határidőt meghosszabbították, hogy még kidolgozhassák és beilleszthessék a katonai börtön bezárásának pénzügyi részleteit. Az új határidő kedden jár le.

Hétfőn Jeff Davis kapitány, a Pentagon egyik szóvivője újságírókkal közölte: az újabb határidőt betartják.

A szenátus védelmi kérdésekkel foglalkozó bizottsága még tavaly júniusban kérte Obamától, hogy készítse el a fogolytábor bezárásának régóta ígért tervezetét. Ezt az elnök már az első megválasztása előtti kampányában - 2008-ban - megígérte.

A Kuba délkeleti részén lévő, de amerikai fennhatóság alá tartozó Guantánamóra az afganisztáni terroristaellenes műveletekkel összefüggésben 2001-től kerültek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a tálib szélsőségesek és más szervezetek támogatói, akiket az Egyesült Államok kormánya terroristának tekint. A táborban jelenleg már csupán 56 fogoly van, és őket nagy valószínűséggel soha nem bocsátják szabadon. Tíz fogoly pere jelenleg zajlik a börtön területén, huszonkét rab vádirata most készül, huszonnégy fogvatartott pedig börtönben marad. Ám átszállításukat az Egyesült Államokba eddig a kongresszus - törvényekkel - megakadályozta.

A védelmi minisztérium szóvivője közölte: az előterjesztés változatlanul a foglyok más országokba szállítását irányozza elő - oda, ahol garantálják, hogy a továbbiakban legfeljebb nagyon korlátozott fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok biztonságára, továbbá azt, hogy vádat emelnek azok ellen, akik perbe foghatóak -, s van a foglyoknak egy kisebb csoportja, akiket sem perbe fogni nem lehet, sem biztonságosan átszállítani másik országba. További részletekről azonban Jeff Davis szóvivő egyelőre nem akart nyilatkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.