Obama: az USA nem vív újabb szárazföldi háborút Irakban

Az Egyesült Államok nem vívhatja meg egyedül az Iszlám Állam (IS) elnevezésű terrorszervezet elleni harcot a közel-keleti térség államai helyett, de egyedülálló katonai potenciáljával támogatni fogja a küzdelmüket - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök.

Obama a floridai Tampában, a MacDill légitámaszponton beszélt erről, miután megbeszélést folytatott a közel-keleti és közép-ázsiai térségbeli katonai műveletekért felelős Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetőivel.

"Világosan akarok beszélni. Az Irakba vezényelt amerikai erőknek nem lesz harci küldetése" - mondta.

Az elnök kijelentette, hogy az afganisztáni csapatkivonás három hónap múlva esedékes befejezésével a terrorizmus elleni küzdelem nem ér véget, de ismételten leszögezte, hogy nem küldi az amerikai katonákat újabb szárazföldi háborúba Irakban, hanem légicsapásokkal, tanácsadással és támogatással, valamint egy nemzetközi koalíció megszervezésével segíti az IS ellen harcoló helyi erőket.

"Az önök főparancsnokaként nem fogom sem önöket, sem a fegyveres erők többi részét arra kötelezni, hogy egy újabb szárazföldi háborút vívjanak Irakban" - hangsúlyozta Barack Obama.

Elmondta, hogy az IS elleni nemzetközi összefogásban már több mint 40 ország vesz részt. Szavai szerint brit és francia gépek repülnek Irak felett, Szaúd- Arábia beleegyezett, hogy területén szíriai ellenzéki erőket képezzenek ki, Kanada és Ausztrália pedig kiképzőket fog küldeni Irakba.

Az elnök erről egy nappal azt követően beszélt, hogy Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szenátusi meghallgatásán felvetette az amerikai szárazföldi egységek "felhasználásának" lehetőségét az iraki erők oldalán. Ez aggályokat támasztott a Demokrata Pártban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.