Obama aláírta venezuelai kormánytisztviselők kitiltását

Barack Obama elnök aláírta, s ezzel törvényerőre emelkedett az amerikai szenátusban és a képviselőházban a múlt héten elfogadott rendelkezés az emberi jogok védelméről Venezuelában – jelentette be a Fehér Ház szóvivője. 
Ennek értelmében vízumtilalmat rendelnek el a dél-amerikai ország kormányának azon tisztségviselői ellen, akik felelősek az idei, februárban kezdett ellenzéki tüntetésekkel szemben alkalmazott erőszakért. A döntés értelmében befagyasztják ezen személyek egyesült államokbeli vagyonát, így bankszámláit is.

Az amerikai külügyminisztérium júliusban már megtiltotta 23 venezuelai funkcionárius beutazását az Egyesült Államokba az emberi jogok megsértésére hivatkozva, miután a tüntetéseken több mint negyvenen életüket vesztették, több mint kétezer embert pedig letartóztattak, akik közül sokan azóta is börtönben vannak. Sajtóértesülések szerint az Obama által most aláírt törvény 56 venezuelai kormánytisztviselőre és a hozzátartozóikra vonatkozik.

Nicolás Maduro venezuelai elnöke csütörtökön este „hamis lépésnek" nevezte Obama döntését, mert a szankciók elfogadhatatlan és sértő intézkedések az ország népe ellen „az Egyesült Államok birodalmi elitje részéről". Maduro Twitter-üzenetében azt állította, hogy az intézkedést nem csak Venezuela népe, hanem az egész kontinens elutasítja. Szerinte a dominanciáját minden áron érvényesíteni akaró „birodalom" ellentmondásba keveredett, mert lebecsülte a hazafiak erejét.

Lám, az Egyesült Államok kormánya egyrészt kénytelen volt most elismerni a Kuba elleni embargó és agressziós politikája kudarcát, ám ugyanakkor Venezuela ellen a támadások újabb szakaszába lép – utalt Maduro a szerdai Obama-Castro bejelentésre, hogy több mint félévszázad után helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat.
A venezuelai elnök kínos helyzetbe került a történelmi jelentőségű amerikai-kubai kiegyezés körvonalazódásával. Az elhunyt Hugo Chávez, majd Maduro Venezuelája lett a Castro-rendszer fő anyagi támogatója. A világpiaci olajár drámai esése viszont korlátozhatja az amúgy is egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel szembenéző Venezuela „internacionalista segítségnyújtását", a kubai vezetés alighanem már ennek tudatában is volt kész megbékélést keresni az Obama-kormánnyal.

Miközben Havannában szerdán és csütörtökön is utcai demonstrációkon ünnepelték a Castro-rendszer győzelmének is tulajdonított fordulatot a kapcsolatokban az Egyesült Államokkal, Maduro kormányzata Caracasban antiimperialista menetet szervezett az ország önrendelkezését sértő amerikai szankciók miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.