Obama: a szabadság erői diadalmaskodtak Európában

Az Egyesült Államok kiáll szövetségesei mellett Európában és szerte a világon a szabadság és minden ember emberi jogainak védelmében - szögezte le Barack Obama amerikai elnök a szövetséges erőknek a második világháborúban a zsarnokság felett aratott európai győzelmének 70. évfordulója alkalmából pénteken kiadott közleményében.

Az elnök szavai szerint a második világháborúban, amely több mint 40 millió ember életét követelte a kontinensen - köztük hatmillió zsidóét és több millió más emberét, akiket a náci rezsim gyilkolt meg - a több mint öt éven át tartó kegyetlen harcok után a szabadság erői diadalmaskodtak az elnyomás felett Európában.

Emlékeztetett arra is, hogy ezzel még nem nyerték meg a háborút, amely a csendes-óceáni térségben még további három hónapig tartott, de, mint írta, az európai győzelem napja, végre, a béke iránti reményt jelenítette meg.

Barack Obama tisztelgett a 16 millió amerikai előtt, akik a második világháborúban szolgáltak, és hazatérve segítettek felépíteni azt az Amerikát, amelyet ma ismerünk. Tisztelettel adózott a 400 ezer amerikai emléke előtt, akik életüket áldozták a szabadságért. Hangsúlyozta: az amerikaiak ezen és minden napon újból elkötelezik magukat azon szabadságjogok mellett, amelyekért ők harcoltak, és az amerikai álom mellett, amelyért meghaltak.

Az elnök egyúttal tiszteletét fejezte ki az amerikai fegyveres erők tagjainak és családtagjaiknak, aki a 70 éve elnyert szabadságot védelmezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.