Öt gyerekkel a Fehér Házért

Egykori támogatói csoportjai közül sokan elfordultak az újraválasztási kampányra készülő elnöktől. A republikánusok azonban egyelőre nem erősödnek, a választók átlátnak a 'politikai színházon.'

Nyugodtabb körülmények között is készülhetett már a születésnapjára Barack Obama, mint most éppen a kerek ötvenedikre. Az amerikai elnök támogatottsága még a három éve tömegesen mellette álló New York-i zsidók körében is apadni látszik egy friss minifelmérés szerint (Izrael-politikája miatt), és az autóipar is szembefordult vele, amelyet pedig ő mentett meg. (Kifogásolják a 2025-re tervezett környezetkímélő normát: a járműveknek 56 mérföldet kellene futniuk egy gallon benzinnel.)

De Obama szerencséje, hogy azokkal szemben viszont jól áll, akiktől a leginkább kell tartania: a 2012-es újraválasztását fenyegető republikánus össztűzön átlátnak egyelőre a választók. A "politikai színháznak" is nevezett időjáték a költségvetési hiány felső határának emeléséről végső esetben államháztartási csődbe is juttathatja az Egyesült Államokat, de a CBS hírcsatorna megrendelésére készült "szonda" azt mutatja: az elnök állja a sarat az amerikaiak szerint. Tízből hat megkérdezett úgy látja, Obama valóban a megoldást keresi a kialakult patthelyzetben. Csak 29 százalékuk hibáztatja a Fehér Ház lakóját, míg csaknem felük a republikánusokat. Sőt, az elmúlt hónapban megduplázódott a szövetségi deficitplafon emelésének támogatottsága; rossz hír ez az olyan republikánus elnökaspiránsoknak, mint Michele Bachmann. Egy friss felmérés szerint a minnesotai képviselőnő a második helyre jött fel a jobboldali mezőnyben Mitt Romney massachusettsi exkormányzó mögött. (Romney ugyan meggyőző politikus, de mormon vallású, ami főleg a déli országrészben hátrányára válhat, továbbá egészségbiztosítási reform fűződik a nevéhez - márpedig ez a téma a jobboldal egyik fő frontja Obamával szemben.)

Bachmann-nak a nyári uborkaszezon jó platformot kínál most a médiafellépésekhez, a 2012-es versengés egyik főszereplőjeként emelve őt ki a kongresszusi képviselők tömegéből. - Az elnök politikája megbukott az amerikai nép előtt. Sajnos elveszítette a kapcsolatot (a választókkal) - állítja például a jobboldali radikális teadélután-mozgalom jelöltje a Washingtonban valóban fájó pontra tapintva rá: a továbbra is kínosan 9 százalék körül stagnáló munkanélküliségre.

"Obamának kétségkívül vannak problémái: a gazdaság rossz állapotban van, és gazdaságpolitikája - így az adóemelés - kívül esik az amerikai gazdaságpolitika megszokott eszközein. Bachmann képviselőnő pedig Romney, Tim Pawlenty exkormányzó (és majd talán Rick Perry, Texas első embere) mellett az egyik legkomolyabb aspiráns, de hogy mennyire komoly az esélye az elnökjelöltségre, azt majd a jövő dönti el" - értékelte lapunknak az 55 éves, sokgyerekes családanya esélyeit Barry Casselman, amerikai politikai elemző, aki maga is évtizedek óta Minnesotában él.

Casselman szerint elkerülhetelen, hogy a jobboldal támadásai felerősödnek Obamával szemben. Azt mondja: Bachmann sikeres kampányadomány-gyűjtőként ismert, tudta növelni a bázisát a saját szűk választókörzetén kívül is. Hátránya ugyanakkor, hogy egyelőre nem lépett ki a párt konzervatív irányzatának kereteiből, márpedig - állítja az elemző - "az elnökválasztások azt mutatják, hogy a csata azon dől el, ki tudja megnyerni a választói centrum többségét." "Ebből a szempontból is igen figyelmreméltó Romney, aki a legközelebb áll a centrumhoz a republikánus önjelöltek közül".

Michele Bachmann republikánus képviselő a washingtoni Capitoliumon
Michele Bachmann republikánus képviselő a washingtoni Capitoliumon az Obama elnöknek a költségvetési hiány rendezésére tett javaslata ügyében kialakult patthelyzetről, illetve a veteránoknak és hadiárváknak járó juttatásokról tartott sajtókonferencián vesz részt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.