Nyugalomra intik a kongói lakosokat a vitatott választás után

A világ 12. legnagyobb országát irányító Joseph Kabila magát hirdette ki a választás győztesének, ellenfele és annak támogatói azonban nem akarják elfogadni ezt. Négy embert lelőttek, a katonaság készenlétben áll.

Péntek este a választásokat felügyelő Daniel Ngoy Mulunda jelentette be, hogy az országot eddig is irányító Joseph Kabila elnök a szavazatok 49 százalékával megnyerte a választást. Legnagyobb ellenzéki ellenfelének csak a szavazatok 32 százalékát sikerült begyűjtenie, írja a BBC.

Mivel a választások eredményét napokig nem hirdették ki, az emberek most hitetlenkedve fogadták az eredményt. A szavazás utáni napokban a boltok és üzletek zárva voltak, a vitatott kongói választások után pedig zavargások törtek ki az afrikai országban, a fővárosban pedig három férfit és egy nőt lelőttek a biztonsági erők.

A legfőbb ellenzéki jelölt, Etienne Tshisekedi visszautasította a hivatalos eredmények elfogadását és magát hirdette ki győztesnek. - Elutasítom ezeknek a választásoknak az eredményét, mert úgy látom, hogy ez nem más, mint provokáció a népünkkel szemben – mondta a 78 éves elnökaspiráns, aki támogatóit később nyugalomra intette, és mindenkit arra kért, várják meg, hogy milyen eredményt hoznak a diplomáciai lépések. 

A külföld is nyugalomra int

Az erőszak befejezésére Tsihekedin kívül az EU, Nagy-Britannia, Az Egyesült Államok, Franciaország és az egykori gyarmatbirodalom ura, Belgium is felszólította az embereket. A hadsereg húszezer katonája és a készenléti rendőrség a fővárosban járőrözik és fegyverropogást is hallani. A hangulat feszült. Az ország nyugati városaiban erős ellenzéki réteg él, a Tsihekedint támogató kerületek felett növekvő füstoszlopokat látni, mely a fiatalok által felgyújtott autógumikból szivárog. Eközben a Kabilához hűséges területeken, főleg az ország északi részében a választók örömünnepet ülnek és győzelmi felvonulásokat tartanak.

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Moon szerint minden nézeteltérést, mely a választások miatt tört ki, békés és legális módon kell megoldani. A francia külügyminiszter békére szólított fel, a politikusokat pedig arra kérte, viselkedjenek felelősségteljesen. Hasonlóképp nyilatkozott az USA külügyi képviselete is. 

Sok a homály a háttérben

A választások eredményét logisztikai problémákra hivatkozva kedd óta nem hozták nyilvánosságra, Tsihekedin kívül pedig négy másik induló is választási csalásról és az eredmények eltörléséről beszél. A nemzetközi megfigyelők szerint, bár a választásnak voltak hiányosságai, de nem történt csalás, az elkövetett szabálytalanságok pedig nem olyan kaliberűek, hogy ezek miatt meg kelljen ismételni a választást.

A negyven éves Kabila 2001 óta irányítja az országot, miután apja, az előző elnök meghalt. Népszerűsége töretlen a keleti régiókban, ahonnan családja származik és ahol azt tartják, ő segített a háború befejezésében. Kevésbé népszerű azonban nyugaton, egyrészt mivel nem beszéli a helyi nyelvet, másrészt mert sokan úgy gondolják, hogy külföldi érdekeket képvisel. Ellenfele azonban úgy nyilatkozott, nem viszi bíróságra a választás ügyét, mivel ott úgyis Kabila emberei ülnek, akik korábban a választás két fordulóját is egyre csökkentették.

Pajzzsal védik magukat a rendőrautó nyitott platóján ülő kongói kommandósok, ahogy Kinshasa egyik utcáján hajtanak végig
Police drive past burning tires after provisional election results are announced in Democratic Republic of Congo's capital Kinshasa, December 9, 2011. The main challenger in Democratic Republic of Congo's election declared himself president on Friday and poured scorn on provisional official results handing victory to the incumbent, Joseph Kabila. REUTERS/Emmanuel Braun (DEMOCRATIC REPUBLIC OF CONGO - Tags: ELECTIONS POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.