Nyolcvan év fölött nem kell többé sorban állni

Nem kell majd sorban állniuk a közintézményekben a nyolcvanévesnél idősebbeknek az izraeli kormány törvény-előkészítő bizottságának vasárnapi javaslata alapján – értesült a Háárec című újság.
A lap hétfői híradása szerint az új törvényt Gila Gamliel társadalmi egyenlőségért felelős miniszter azért terjesztette elő, hogy enyhítse az idős emberekre nehezedő fizikai megpróbáltatásokat.

A kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó Gamliel szerint a nyolcvanévesnél idősebbeket jogszabály nélkül is előre kellene engedni, és a törvény segíteni fogja ennek a társadalmi normának az érvényesülését, hogy később természetes legyen.

Ha a kneszet megszavazza, akkor a rendelkezés az állami hivatalok mellett érvényes lesz a postahivatalokban, a bankokban, a mozikban és kulturális rendezvényeken, sőt még a bevásárlóközpontokban is, viszont nem vonatkozik az egészségügyi intézményekre, amelyekben továbbra is az esetek sürgőssége dönt.

A kneszet centrista Kulánu (Mindannyian) nevű pártjának egyik képviselőnője szerint az új törvényt ki kellene terjeszteni az várandós nőkre és a kisbabával várakozókra is.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.