Nyitottságra buzdít Ferenc

Az egyház nem múzeum, nyitottnak kell lennie a társadalmi változásokra – hangoztatta Ferenc pápa a Vatikánban, ahol hétfőn megkezdte tanácskozását a XIV. rendes püspöki szinódus.

A család egyházi és társadalmi szerepe a fő témája a vatikáni találkozónak, amely három hétig tart. A katolikus egyházfő szolidaritásra, bátorságra és őszinteségre buzdított, emellett hangsúlyozta, hogy az egyház nem lehet egy dohos műemlék, amely nem képes a megújulásra. Ferenc pápa arra kérte a püspöki szinódust, ne ítélkezzen, és a családok javát keresse.

Caroline Wyatt, a BBC vallási szakértője szerint a római katolikus egyház egyik legjobban várt találkozójára kerül sor a mintegy ötven évvel ezelőtti, második vatikáni zsinat óta. Vasárnapi szentbeszédében a pápa talán minden eddiginél jobban hangot adott a család fontosságának, bírálta az abortuszt, és kifejtette, hogy a társadalom egyre kevésbé képes tartós párkapcsolatban élni. Az egyházfő hozzátette, a XXI. század embere nagyon erősnek érzi magát, de egyre magányosabb. – A globalizált világban, ahol egyre több a luxuslakás és felhőkarcoló, egyre kevesebb az otthon és a család melege – fejtette ki Ferenc pápa.

Bébi a zsinaton. A családot központba állító szinódusra családokat is meghívtak
Bébi a zsinaton. A családot központba állító szinódusra családokat is meghívtak
Ettore Ferrari / Reuters

Sok aktivista és liberális katolikus szeretne változást látni az egyházi tanításban. Erre kevés az esély, a püspökök közül kevesen hisznek a reformokban. Emellett Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy a szinódus nem parlamentként működik, nem célja alkut vagy kompromisszumot kötni. A közel háromszáz egyházi vezető mellett küldöttek és tizennyolc házaspár is részt vesz a szinóduson, ahol olyan fontos témákról is egyeztetnek, mint az azonos neműek házassága, és a katolikus hívők újraházasodása. Előbbire különösen nagy figyelem hárul, miután Krysztof Charamsa, a Hittani Kongregáció egyik tagja az esemény előtti napokban vállalta fel homoszexualitását. Az egyház felelőtlennek nevezte a lengyel pap vallomását, és felmentette őt.

Ferenc pápa a melegek megítélésében liberálisnak számít. Az egyházfő 2013-as megválasztása után azt mondta, hogy a homoszexuális cselekedet bűn, de a melegség nem az: „Ha egy ember homoszexuális, keresi Istent és jó szándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – hangoztatta a pápa, aki egykori meleg tanítványával, s annak párjával is találkozott Washingtonban.

A magyar katolikus egyházat a szinódus főrelátoraként Erdő Péter bíboros képviseli. A XIV. rendes püspöki szinódus záródokumentumáról október 24-én szavaznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.