Nyilvánosságra hozzák Károly herceg titkos levelezéseit

A brit legfelsőbb bíróság csütörtökön kimondta, hogy a közvélemény számára elérhetővé kell tenni a brit királyi trónörökös 2004–2005 közötti, miniszterekkel folytatott levelezéseit. A testület egyúttal jogellenesnek nevezte, hogy a kormány próbálta visszatartani a dokumentumokat.

A közel tíz év után kihirdetett ítélet komoly csapás a brit kabinet számára, amely azért küzd, hogy a leendő király politikailag semleges maradjon. A héttagú testületből öten döntöttek a Guardian javára, amely a levelek nyilvánosságra hozatalát kérte.

Az még nem világos, hogy mikor adhatják ki a dokumentumokat a médiának. A The Sun brit lap szerdán arról írt, David Cameron beszélt Károly herceggel, akinek elmondta, akár a hatályos törvényeket is megváltoztatja, hogy ezzel megakadályozza a levelek nyilvánosságra kerülését.

Korábban már Dominic Grieve főügyész megakadályozta, hogy publikálják a leveleket. Annak ellenére, hogy a legfelsőbb bíróság 2012-ben hozott ítélete alapján nyilvánosságra kellett volna hozni a dokumentumokat. Grieve akkor felülbírálta a testület döntését, mert szerinte a levelek publikálása komolyan ártana a walesi hercegnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.