Gazdag üzletemberek Cameron vacsoravendégeinek listáján
Lapkiadó vállalat igazgatója, illetve szupermarketei révén meggazdagodott üzletember is vacsorázott David Cameron brit kormányfővel az anyagi támogatásért cserébe, derült ki a miniszterelnök által tegnap nyilvánosságra hozott listából. A Downing Street beismerte, hogy Cameron, ahogy a The Times című napilap hangsúlyozza, „az adófizetők pénzéből finanszírozott” hivatali rezidenciáján sor került „néhány” vacsorára a pártkassza megsegítőivel. Ezeken a kormányfő és felesége, Samantha is részt vett. A közlemény négy konkrét alkalmat említ, amikor a 2010-es választási győzelem óta jelentős támogatókat láttak vendégül a rezidencián.
A miniszterelnöki hivatal azt követően közölte a listát, hogy hétfő reggel lemondott Peter Cruddas, a párt egyik pénztárnoka, mivel egy rejtett kamerás felvételen 250 ezer fontért (87 millió Ft) cserébe vacsoralehetőséget és befolyást kínál a magukat üzletembernek kiadó riportereknek. A konzervatív párt egyébként nehezen tagadhatná a The Sunday Times legfontosabb állításait: honlapjukon részletesen felsorolják ez egyes „támogatói klubokba” való belépés anyagi feltételeit, illetve az azokkal járó előnyöket.
A Cameron által nyilvánosságra hozott vacsoravendégek között a szigetországban jól ismert tory-szimpatizáns üzletemberek találhatók, köztük a családi tulajdonban lévő szupermarketláncon meggazdagodott Lord Sainsbury, valamint a művészetek nagyvonalú mecénása, a The Daily Telegraphot, a legnagyobb példányszámú országos napilapot kiadó vállalat vezérigazgatója, Murdoch Maclennan is. A vendégek között szerepelt még például David Rowland is, aki csaknem kétmillió fonttal (696 millió Ft) gazdagította a pártkasszát a legutóbbi voksolás előtt.
Cameron hangsúlyozta: a számlát egyetlen alkalommal sem az adófizetőknek kellett állniuk. A kormányfő igyekszik gyorsan pontot tenni a kényes történet végére: bejelentette, hogy Lord Gold vezetésével belső vizsgálat indul az ügyben. A jövőben a párt negyedévenként közli majd a megvendégelt támogatók, többnyire „régi ismeretségek” listáját, mind a Downing Streeten, mind pedig Chequersben, a vidéki rezidencián. Ám a Munkáspárt komoly, független vizsgálatot sürget a „szőnyeg alá nem söpörhető” ügyben. Alig néhány nappal azután, hogy George Osborne pénzügyminiszter az új költségvetés ismertetése során bejelentette a 150 ezer font (52 millió Ft) feletti éves fizetések után kirótt 50 százalékos személyi jövedelemadó egy év múlva esedékes csökkentését, az ellenzék különösen kíváncsi a konzervatív pártpénzek eredetére, a felajánlásokkal járó kedvezményekre, de főleg a kormányfő, a pénzügyminiszter és a konzervatív párti támogatók közötti összjátékra.
Nem túlzás talán a Munkáspártot álszentséggel vádolni: legutóbbi, tizenhárom éves kormányzása idején nem egyszer került maga is bajba a pártfinanszírozás miatt. Lord Levy-t, Tony Blair egykori miniszterelnök pénzfelhajtóját és teniszpartnerét például azzal vádolták, hogy a pártkassza megtöméséért cserébe kitüntetésekhez, lovagi címekhez segítette hozzá a jótevőket. A Channel 4 tévécsatorna politikai magazinműsora pedig a 2010-es parlamenti választás előtt három jól ismert munkáspárti minisztert, Geoff Hoont, Stephen Byerst és Patricia Hewittet leplezte le, amint megpróbálták eladni magukat, illetve befolyásukat egy lobbicégnek. A Konzervatív Párt azt is rendszeresen az ellenzéki párt fejére olvassa, hogy pénzügyi biztonságát a szakszervezetektől érkező átutalásoknak köszönheti, még ha azok jogszerűek is. Nem mulasztotta ezt el David Cameron hétfőn sem, amikor közölte: kész azonnal 50 ezer fontban (17,4 millió Ft) korlátozni az egyes politikai adományokat. – A tisztesség jegyében ennek a szakszervezetekre éppúgy vonatkoznia kell, mint a magánszemélyekre. Akár holnap meg tudnánk ezt tenni, egyszer és mindenkorra kivonva a nagy pénzeket a brit politikai életből – mondta.
Érdekes, hogy Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője alig egy hónappal ezelőtt fordult levélben Cameronhoz és Ed Miliband munkáspárti vezetőhöz, emlékeztetve őket arra, hogy “a közvélemény továbbra is gyanakvó a politikai pártok és támogatóik szándékaival kapcsolatban. Ahelyett, hogy az emberek úgy látnák, a támogatások a közjót szolgálják, bizalmatlanul kezelik és öncélúnak tartják azokat”.
