Nyertek a szocdemek, de az eredmény miatt lemondatnák a pártelnököt

A cseh szocdemek (CSSD) nyerték meg ugyan az előrehozott alsóházi választásokat, ám a győzelmüket a pártvezetők is „soványnak, sőt „pirruszinak” minősítik.

A cseh szocdemek (CSSD) nyerték meg ugyan az előrehozott alsóházi választásokat, ám a győzelmüket a pártvezetők is „soványnak, sőt „pirruszinak” minősítik. A leadott szavazatok ugyanis csupán 20,63 százalékát szerezték meg. Mivel a kommunistákra (KSCM) a polgárok 15, 21 százaléka voksolt, nyilvánvalóvá vált, hogy aligha alakulhat baloldali kabinet.

Politológusok egybehangzó gyorselemzése szerint a voksolások igazi nyertese az Andrej Babis alapította ANO, amely a szavazatok 18,7 százalékát kapta, s ezzel a második helyen végzett. Bejutott a képviselőházba Tomio Okamura japán-cseh kettős állampolgárságú üzletember ugyancsak nemrég alakult Virradat (Úsvit) nevű pártja is, amelyre az urnákhoz járulók 7,06 százaléka voksolt.

Leszerepeltek a volt jobbközép kormánypártok, hiszen a Karel Schwarzenberg vezette TOP 09 csupán az érvényes szavazatok 12, a nemrég még legerősebb kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) pedig a 7,32 százalékát szerezte meg. Hetedik pártként visszakerültek a képviselőházba a kereszténydemokrata-néppártiak (KDU-CSL), 6, 80 százalékos támogatottsággal. A voksolásokon 59 százalékos volt a részvételi arány.

Prágai értesüléseink szerint a CSSD vezetői közül többen Bohuslav Sobotka pártelnök azonnali lemondását szorgalmazzák a rossz szereplés miatt, aki azonban egyelőre nem hajlandó erre. - Mégis csak mi nyertük a választásokat, ezért meg kell kísérelnünk a kormányalakítást. Ha ez nem sikerül, akkor távozom - közölte a cseh köztévében (CT).

Megkeresésünkre Josef Mlejnek kifejtette: - A választópolgárok megbüntették a korrupciókba keveredett volt kormánypártokat, a kommunisták hozták a megszokott eredményt, a szocdemek viszont ráfizettek a párton belüli viszálykodásra. Nem tudták meggyőzni támogatóik egy részét arról, hogy valóban egységesek - vélekedett az ismert prágai politológus. Szerinte sokan új arcokat óhajtottak a képviselőházban és többen követelik a belpolitikai élet megtisztulását is, ezért kapott sok szavazatot Andrej Babis és Tomio Okamura pártja. A politológus úgy véli, jövő keddtől hosszas koalíciós alkudozások kezdődhetnek, amelyek végén az a legvalószínűbb, hogy a cseh szocdemek az ANO párttal és a keresztényedemokratákkal kötnek politikai szövetséget.

Bohuslav Sobotka érkezik a cseh szociáldemokraták választási bulijára - a jelek szerint lesz mire koccintani
Czech Social Democratic Party (CSSD) leader Bohuslav Sobotka arrives at a news conference at their election headquarters after the country's early general election in Prague October 26, 2013. The main opposition centre-left Social Democrats looked set to win most votes in a Czech parliamentary election ending on Saturday but new protest parties were also expected to do well, complicating the formation of a new government. REUTERS/David W Cerny (CZECH REPUBLIC - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.