Nyersanyagokat csempésztek a Hamásznak a Gázai övezetbe

Három izraelit azzal vádolnak, hogy pénzért vasat és más nyersanyagokat csempésztek a Hamász radikális palesztin szervezetnek a Gázai övezetbe – értesült hétfőn az izraeli közszolgálati rádió.

Négy üzletember - közülük három izraeli - került a beér-sevai bíróságon a vádlottak padjára, mert nagy mennyiségben, több millió sékelért (több százmillió forintért) olyan tiltott árukat, vasakat, rudakat, lemezeket szállított a Hamásznak, amelyek segítik az iszlamista szervezet Izrael elleni terrorakcióit, fegyveres harcát.

A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja úgy tudja, hogy a Hamász a tőlük szerzett anyagokkal a nyári izraeli hadműveletben lerombolt csempészalagútjait próbálta helyreállítani.

A vádlottak egyike, Miháel Perec, az övezet környékén élő ötven körüli üzletember, két Tel-Aviv mellett lakó kereskedőtől megvásárolta, majd átcsomagolta és teherautóin Gázába juttatta az árut. Az előzetes letartóztatásban lévő Perecet az ellenség háború idején történő támogatásával és tiltott terroreszközökkel való kereskedéssel vádolják.
A másik két bűnrészes nevét egyelőre nem tették közzé.

Az izraeli rendőrség januárban egy gyanús gázai rakomány után kezdett nyomozást a három ember ellen. Ezt követően kiderült, hogy a vádlottak a védelmi minisztérium figyelmeztetése ellenére kapcsolatba léptek egy gázai kereskedővel, aki a Hamásszal állt összeköttetésben. Különböző fiktív vállalkozások és ciszjordániai bankok nevében építették ki az üzleti szálakat, úgy értékesítették a nyersanyagokat, hogy elmossák a tényleges szállítások nyomait.

A tiltott áruk mellett ártatlan termékeket is szállítottak, majd gázai kapcsolatuk a nyersanyagokat - egy erre a célra bérelt titkos raktárból - továbbküldte a gázai szélsőséges szervezeteknek.

Az izraeli üzletemberek azzal védekeznek, hogy csak a megélhetésüket próbálták biztosítani. Bankszámláik alapján azonban nem küzdenek anyagi nehézségekkel: csak 2014 második felében több millió sékel értékben szállítottak árut Gázába.

A Sin Bét belbiztonsági szolgálatnak a nyomozásról kiadott közleménye szerint hat gázai palesztin is részt vett a tiltott kereskedelemben, amelynek keretében a Kerem Salom-i hivatalos áruforgalmi átkelőnél több ezer tonna katonai célokra felhasználható nyersanyagot juttattak a Gázai övezetbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.