Nyelvoktatással integrálnák a menekülteket Ausztriában

Nyelvoktatással és munkaerő-piaci lehetőségekkel integrálnák a menekülteket Ausztriában az integrációs és külügyminisztérium által készített, csütörtökön bemutatott jelentés szerint.
A dokumentum elsősorban azt vizsgálta, hogy Ausztria miképpen segíthetné azoknak a menekülteknek a beilleszkedését, akik már menedékjogot kaptak és hosszabb ideig maradnak az országban.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter mérföldkőnek nevezte az Ausztriában idén februárban elfogadott, úgynevezett iszlámtörvényt, amely megháromszorozta a nyelvi felzárkóztatásra szánt támogatást és a radikalizálódás megelőzésére tett kormányzati intézkedésék eredményességéről is beszélt.

A jelentésben közölt szakértői javaslat szerint mielőtt a gyerekek elkezdenek Ausztriában iskolába járni, német nyelvi képzésen kell részt venniük.

A szakértők szorgalmazzák azt is, hogy a felnőtt bevándorlók is további nyelvtanfolyamokra mehessenek, egyúttal bővítenék az online tanfolyamok kínálatát.

A tanulmány szerint meg kell könnyíteni a menekültek foglalkoztatását is. Ennek érdekében javasolják, hogy a munkaügyi szolgálat (AMS) mérje fel nyelvtudásukat és képzettségüket.

A szakértő csoport elnöke, Heinz Fassmann tájékoztatása szerint ugyan a médiában bemutatott helyzet sokakat elbizonytalanít, az integrációs környezet, illetve a menekültek megítélése ma kedvezőbb Ausztriában, mint korábban.

A most bemutatott jelentés kitér arra is, hogy a migránsok többsége, 90 százalékuk otthon érzi magát Ausztriában, míg korábban hat, jelenleg három százalékuk gondolja úgy, hogy Ausztriában nem tud teljes életet élni. A migránsok hetven százaléka úgy véli, hogy sokkal inkább Ausztriához tartozónak érzi magát, mint ahhoz az országhoz, ahonnan ők vagy a szülei származnak.

Az ellenzék és a civil szféra kritikusan reagált az integrációs jelentésre.

A Zöldek szerint el kell kerülni, hogy "gettóosztályok" jöjjenek létre, ezért már a menekülteljárás kezdetekor lehetőséget kell biztosítani a német nyelvtanfolyamokra. A szintén ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a kormány kudarcáról beszélt és szociális juttatások elvonását szorgalmazta a menekültektől.

A civil szervezetek képviselői egyetértenek abban, hogy minél előbb meg kellene kezdeni az integrációt, már a menekültügyi eljárás kezdetekor.

Az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS) szerint a menekültek képzettségének felmérése a jelenleg rendelkezése álló forráshiány miatt nem megvalósítható országszerte, a nyelvtudás felmérését pedig azzal utasították el, hogy nem tartozik elsődleges feladataik közé. A Die Presse című osztrák napilap információi szerint azonban az AMS bécsi szervezete kísérleti jelleggel ugyan, de megkezdi a bécsi menekültek képességeinek felmérését.

2014-ben 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium számítása szerint idén 70 ezer kérelmet nyújtanak be, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.

Ausztria csaknem 8,5 millió lakosa közül 1,7 milliónak a felmenői bevándorlók vagy ő maga az. Közülük 672 ezren uniós tagországból érkeztek, 495 ezren volt jugoszláv államból (Horvátországot és Szlovéniát kivéve), 263 ezren Törökországból és 285 ezren egyéb nem uniós országból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.