Nulláról indítják újra Verespatakot

Új településrendezési engedélyt nyújtott be a verespataki bányaterv beruházója, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) a bukaresti környezetvédelmi tárcához. Magyarország ellenzi a megvalósítást, tiltakozásul idén már ötödször rendeznek fesztivált.

Új településrendezési engedélyt nyújtott be a verespataki bányaterv beruházója, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) a bukaresti környezetvédelmi tárcához, és ennek alapján rövidesen újrakezdik a projekt engedélyezésének az eljárását - közölte Borbély László romániai szakminiszter. Kifejtette: két héten belül ülésezik a bányatervhez készített környezeti hatástanulmány elemzését végző minisztériumi szakértői testület, és ennek nyomán az egész engedélyezési procedúra, a közmeghallgatásokat beleértve, újraindulhat. Az RMGC által követendő lépéseket a szakértőknek kell meghatározniuk - tette hozzá a miniszter. „Valószínűsíthető, hogy nulláról kell majd kezdeni a verespataki beruházás környezeti hatásvizsgálatát" - jelentette ki Borbély.

Az engedélyezési folyamatot 2007-ben Korodi Attila akkori román környezetvédelmi miniszter függesztette fel, azt követően, hogy román bíróságok második alkalommal is semmisnek nyilvánították az RMGC által az engedélykérelemhez csatolt településrendezési engedélyt. Borbély most elmondta, hogy az új településrendezési engedélyt a Fehér megyei tanács adta ki, és az abban feltüntetett műszaki paraméterek a korábbi engedélyekben szereplőktől különböznek. A tárcavezető hozzátette: a terv szerint az RMGC a zagytározóból a természetbe 5 ppm (parts per million - milliomodnyi rész) ciánkoncentrációjú vizet juttatnának, ami éppen fele például annak a ciántartalomnak, amellyel az uniós előírásokat szigorúan betartó svédországi bolideni bányában jelenleg dolgoznak.

A tárcavezető kilátásba helyezte ugyanakkor a beruházást vizsgáló magyar-román bizottság munkájának újrakezdését, és rámutatott, hogy erről a múlt héten egyeztetett Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszterrel. Egyelőre nem világos, hogy az újabb engedélyezési eljárás ugyanazt a hatástanulmányt vizsgálja majd, amelyről Robert Moran amerikai és több román szakértő megállapította, hogy adatait elkészítői meghamisították, vagy pedig új környezeti hatástanulmány készül.

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes vasárnap Gyulafehérváron kijelentette: Magyarország ellenzi a verespataki bányaterv megvalósítását, mert környezetvédelmi szempontból azt kockázatosnak látja, s környezeti baleset bekövetkeztekor a következményeket Románia mellett Magyarországnak is viselnie kellene.

Az RMGC eddig több mint 400 millió dollárt fektetett bele a verespataki tervbe,a melyből 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kinyerését reméli. A kitermelés során a bányacég 40 tonnányi ciánvegyületet használna a nemesfémek kivonásához. A terv beruházási fázisban 2300, működési fázisában pedig 800 embernek adna munkát. Az erősen vitatott terv ellenzői hétfőn bejelentették: augusztus 13-15. között ötödik alkalommal rendezik meg a verespataki beruházásnak ellenállókat egybegyűjtő FanFest Fesztivált.

Verespataki életkép. „Már működő terv”
Verespatak, erdély verespataki aranybánya-beruházás Románia, autóbusz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.