Nőtt a halálos ítéletek, csökkent a kivégzések száma

Ugrásszerűen nőtt tavaly a világszerte újonnan kihirdetett halálos ítéletek száma, kevesebb kivégzést hajtottak ugyanakkor végre, mint egy évvel korábban - áll az Amnesty International (AI) által összeállított, szerdán Londonban kiadott éves világjelentésben.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva - ahol több elítéltet végeztek ki, mint a világ többi országában együtt - tavaly 607 halálos ítéletet hajtottak végre, 22 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, amikor az AI adatai szerint legalább 778 kivégzés történt.

Az Amnesty International tudomására jutott, kihirdetett új halálos ítéletek száma ugyanakkor ennél nagyobb mértékben, 28 százalékkal legalább 2466-ra emelkedett az egy évvel korábbi 1925-ről. A kiugró emelkedés elsősorban a belső konfliktusoktól és politikai instabilitástól gyötört Egyiptom és Nigéria bíróságai által tömegesen hozott halálos ítéletek eredménye - áll a jelentésben.

Az AI adatai szerint Egyiptomban legalább 509 embert ítéltek halálra tavaly, négyszázzal többet, mint 2013-ban. Nigériában, ahol 2013-ban 141 volt az újonnan halálos ítélettel sújtottak száma, a szervezet tavaly már 659 esetben értesült ilyen ítélet meghozataláról.
Világszerte legalább 19 094 halálra ítélt ült siralomházban 2014 végén.

A halálbüntetést alkalmazó országok száma azonban a jelentés szerint hosszú távon egyértelműen csökken. Tavaly az emberi jogi szervezet tudomása szerint 22 országban hajtottak végre kivégzéseket. Ez megfelel az egy évvel korábbi számnak, ám a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest jelentős csökkenés, 1995-ben ugyanis még 41 országban alkalmazták ezt a büntetésformát. Ennek alapján egyértelmű globális folyamat az egyes országok elfordulása a halálbüntetéstől - hangsúlyozza a szervezet szerdai elemzése.

A számok magukért beszélnek: a halálbüntetés kezd a múlt részévé válni - fogalmaz a jelentéshez fűzött kommentárjában Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. Shetty szerint semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a halálbüntetés hatékonyabb elrettentő eszköze lenne a bűnüldözésnek, mint bármely más büntetési forma.

A szerdai jelentés szerint az Amnesty International úgy véli, hogy Kínában továbbra is ezreket ítélnek halálra és végeznek ki évente, de a halálbüntetés alkalmazásáról szóló adatokat a kínai kormány változatlanul államtitokként kezeli, ezért a valós számokat lehetetlen meghatározni.

Kína mellett a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó öt ország csoportjába tartozik Irán, ahol a szervezet szerint a hatóságok tavaly 289 kivégzést hivatalosan bejelentettek, de legalább 454 továbbiról nem adtak számot. A listán a második helyre Szaúd-Arábia került legalább 90 kivégzéssel, utána Irak és az Egyesült Államok következik 60, illetve 35 végrehajtott halálos ítélettel.

A kivégzési módszerek skálája a lefejezéstől az akasztáson és a méreginjekción át a kivégzőosztagok alkalmazásig terjedt. Iránban és Szaúd-Arábiában tavaly is hajtottak végre nyilvános kivégzéseket.

Egyes országok több olyan, nem emberöléses bűncselekményfajta esetében is ehhez büntetési formához folyamodnak, mint a rablás, illetve kábítószerekkel összefüggő, vagy gazdasági bűntények, sőt születtek halálos ítéletek házasságtörés, istenkáromlás vagy "boszorkányság" címén is, jóllehet ezeket nem is szabadna egyáltalán bűncselekménynek sem minősíteni - írja az Amnesty International.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.