A döntést a világszervezet úgynevezett kontinentális alapzat bizottsága (CLCS) hozta. Norvégia tenger alatti területei ezzel 235 000 négyzetkilométerrel nőttek, ami Nagy-Britannia teljes területével azonos nagyságot jelent. A skandináv országnak így immár kétmillió négyzetkilométeres kontinentális alapzat van a birtokában.

Oroszország vitatja a döntést, mivel egy másfajta mérési elvet, a szektorvonal elvét alkalmazzák a norvég középvonal elvével szemben. Ez a vita okozza a Barents-tengeren lévő 275 000 négyzetkilométeres úgynevezett szürke zóna körüli vitát is.

A CLCS csak dönt, de nem old meg vitát és nem közvetít az országok között, a problémáknak közös tárgyalásokkal kell megoldódniuk. Erre 1970-ben volt is példa a Szovjetunió és Norvégia között a Varanger-fjord megosztásakor, azonban ez most sokkal nagyobb falat.

Az ENSZ 1982-ben hozott „tengerjogi alapelvének" az utóbbi években nőtt meg a jelentősége, mivel a tenger alatt levő fosszilis energiák kitermelését az azóta kialakított új technológiák immár lehetővé teszik. Több tengerrel rendelkező ország ezzel szemben úgy véli, hogy joga van a "nem élő" tartalékok kinyerésére a 2000 kilométeres úgynevezett gazdasági határon kívül is, mivel ez - szerintük - csak a halászat határait jelöli ki.

A tengeri határok, illetve a kontinentális alapzat kérdésében az eltérő érdekek miatt még számtalan vita és nézeteltérés várható az Északi-sark körüli gáz- és olajkincsért folytatott versenyben.

Longyearbyen, one of the world's most northerly tourist destinations, is a coal-dust caked town situated among snowy peaks and icy landscapes a 78 degrees north between the Arctic Ocean and the Barents Sea, has only 1,700 inhabitants. Many people who