Női engedetlenség a volán mögött

Szaúd-Arábia a börtönt kockáztatva tiltakoztak a nők mozgásuk korlátozása ellen. Polgári engedetlenségből autót vezettek, szigorúan férfi kísérettel.

A legtöbb nőnek a világon nem okoz nagy örömet, ha a dugóban araszolhat a kocsival. S nem is éli meg polgári jogainak érvényesítéseként, ha elmehet bevásárolni, leparkolhat és telepakolhatja az autó csomagtartóját, majd a „zsákmánnyal” hazavezethet a családhoz.

Szaúd-Arábia több mint tízmillió lányának és asszonyának azonban mindez kiváltság, kis szabadságuk kézzelfogható bizonyítéka – lenne. A sivatagi királyságban egy vallási útmutatás (fatva) alapján ugyanis példátlan módon tilos a nőknek autót vezetni – bár törvény ezt nem tiltja. A tiltás támogató (férfiak) úgy érvelnek: így elkerülhető, hogy a nők idegen férfiak társaságában utazzanak, vagy rokoni férfitársaság nélkül mutatkozzanak nyilvános helyen. A munkába utazó, vagy bevásárolni készülő nők így sofőröktől és férfirokonoktól függnek. Az országban állítólag négymillió, külföldi munkavállaló sofőr él.


Az arab olajnagyhatalomban pénteken szerveztek általános polgári engedetlenségi napot a volán mögé vágyó nők: férfi kísérettel ugyan, de beletapostak a gázba. Az arab forradalmak miatt felbátorodott nők ügyeltek arra, hogy ne tüntetést szervezzenek (azt ugyanis tilos Szaúd-Arábiában), hanem pusztán arra szólították fel a más országok vezetői engedélyével rendelkező szaúdi nőket: vezessenek – tömegesen. Nem tudni pontosan, hányan vettek részt az akcióban, de a közösségi média oldalain több nő filmezte le magát, amint éppen a szaúdi utakon hajt.

A megmozdulást Manal al-Serif ihlette. A 32 éves szaúdi nő a múlt hónapban filmezte le magát, ahogy a volán mögött ül, amiért letartóztatták. „A királyság külföldi megítélésének bemocskolásával, és a közvélemény felzaklatásával” vádolták meg, tíz nap után engedték el, miután megígérte, hogy soha többé nem vezet. Nemrég további hat nőt is letartóztattak, mert lebuktak, amikor egy elhagyatott rijadi telken vezetni tanultak.

   
– Csak annyit szeretnénk, hogy el tudjuk intézni a teendőinket, anélkül, hogy a sofőröktől, férfiaktól függenénk – idézte az akcióban részt vevő egyik nőt a BBC hírportálja. – A vezetés nem egy olyan különleges, súlyos politikai jog – utalt a helyzet abszurditására egy másik tiltakozó nő. – Férfiak nélkül mozdulni sem tudok – adott hangot elégedetlenségének egy nyilatkozó asszony, Mana al-Qahtani. – Nem mintha imádnék vezetni, vagy a dugóban ülni. A lényeg az, hogy ha munkába kell mennem, akkor mehessek, ha el kell intéznem valamit, akkor el tudjam intézni. Szerintem a társadalom megérett ránk – közölte egy másik nő.


Vadzsiha al-Huvaidar női jogi aktivista az AFP-nek elmondta, nem számít nagy tömegekre az utakon. A korábban próbálkozó női sofőrök letartóztatása sokakat elrettent. Az AFP szerint a rendőri jelenlét nem volt nagyobb a megszokottnál Rijad utcáin. A Guardian brit napilap helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a rendőrséget arra utasították, hogy legyen elnéző, ami szerinte annak a jele is, hogy a királyi családban többen szimpatizálnak a nők követelésével.


Szélesebb tömegtüntetésekre a The Guardian tudósítója sem számít. A 86 éves szaúdi király, Abdullah bin Abdul-Aziz a múlt hónapban több milliárd dolláros reformintézkedéseket jelentett be, hogy ezzel is elejét vegye bármiféle tunéziai, vagy egyiptomi mintára szerveződő megmozdulásnak. A közalkalmazottak plusz kéthavi fizetést kapnak, az egyetemistáknak 500 dollár üti a markát. A minimálbért havi 800 dollárra emelték, a munkanélküliek pedig havi 260 dolláros segélyre számíthatnak. A király 70 milliárd dollárból akar 500 ezer új lakást építtetni, ezzel is enyhítve a fiatalokra nehezedő lakhatási problémát, a lakásvásárlást kedvező hitelekkel segíti majd az állam.

A legutóbbi megmozdulást a vezetéshez való joggal kapcsolatban 1990-ben szerveztek szaúdi nők, akkor 47 asszonyt tartóztattak le a hatóságok. Az iszlám őskonzervatív értelmezését, a vahhabizmust előnybe részesítő monarchia női alattvalóit az bosszantotta fel, hogy az első öbölháború után létesült amerikai bázisokról kirobogó autókat sokszor nők vezették.

A szaúdi nők az Amnesty International szerint tulajdonképpen másodrendű állampolgárai a királyságnak. A szigorú öltözködési szabályok mellett például csak férfi rokon engedélyével utazhatnak külföldre, és a szigorú szegregációs szabályok miatt bizonyos munkahelyek teljesen elérhetetlenek számukra.

Érdekházasság Bahrein és Szaúd-Arábia között

Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése még szorosabbra fűzi a viszonyt, miután a szaúdi királyság 1500 rendfenntartóval segítette leverni a bahreini felkelést márciusban. A bahreini király fia, és a szaúdi Abdullah király lánya ugyanis hamarosan összeházasodnak – legalábbis csütörtökön megszületett az erről szóló szerződés. Az ehhez hasonló érdekházasságok nem ritkák az öbölbeli államok királyi családjai között.

Nők Rijádban. Mérföldkő, buktatók
Women walk in a street in the Saudi capital Riyadh on May 26, 2011 as a campaign was launched on Facebook calling for men to beat Saudi women who drive their cars in a planned protest next month against the ultra-conservative kingdom's ban on women taking the wheel. AFP PHOTO/FAYEZ NURELDINE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.