Nő a feszültség Kína és Mianmar között

Kína pénteken felszólította Mianmart, hogy biztosítsa közös határaik védelmét, amelyen több tízezer mianmari menekült szökik át.

Pénteken Kína felszólította Mianmart, hogy erősítse meg a közös határ védelmét, írja a Guardian. Az utóbbi időben ugyanis a Mekong folyón több hajót is megtámadtak, és a Mianmarból átszökött kacsin menekültek is nagy problémát okoznak a kínai kormánynak.

Kína, Thaiföld, Mianmar és Laosz közös parti őrséget működtet a Mekong folyó mentén, miután tavaly decemberben 13 kínai hajóst megöltek a folyó egyik drogkereskedelemről elhíresült szakaszán.  

A hajótámadások mellett a mianmari menekültek is szúrják Kína szemét. Az etnikai konfliktusok tavaly júniusi kitörése óta ugyanis több tízezer kacsin szökött át Kínába, akik most a határ mentén összetákolt sátrakban laknak.  

– Mindkét ország érdeke, hogy béke legyen a határon. Kína tiszteletben tartja Mianmar szuverenitását, és reméljük, hogy a mianmari kormány meg fogja találni a békés eszközöket az etnikai összecsapások megoldására – mondta Jia Qinglin, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke.

Kína sokáig megbízható szövetségese és befektetője volt a mianmari katonai juntának. Kapcsolatuk azonban megromlott, miután a katonai diktatúrát civil kormány váltotta fel, amely folyamatosan nyit a Nyugat felé. Mianmar több foglyot is elengedett, lazított a cenzúrán, és több etnikai csoporttal is kiegyeztek, ráadásul az ország hirtelen felfüggesztett egy gátprojektet, amely az egyik északnyugat-kínai tartománynak adott volna vízi energiát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.