Programnélküli antiglobalisták?

Wolfgang Kraushaar, a Hamburgi Társadalomtudományi Intézet politológusa szerint az antiglobalista szervezetek nem rendelkeznek konkrét politikai célokkal. Tüntetnek a globális kapitalizmus ellen, de nem kínálnak helyette alternatívát, sőt azt sem tudják pontosan, hogy mit akarnak.

Simon Teun szociológus szerint azonban Kraushaar kritika nélkül elfogadja a globalizáció kritikusairól a média által keltett közhelyes képet, ezért nem veszi észre, hogy éppen most, a gazdasági válság kapcsán számos olyan javaslat valósulhat meg, amelyet korábban az antiglobalisták szorgalmaztak. A két német tudós pengeváltását a Frankfurter Rundschau közli.

A gazdasági válság kirobbanása óta megkerülhetetlenné vált a globalizáció újragondolása - írja Kraushaar. Elsőre azt hihetnénk, hogy eljött az antiglobalisták ideje, hiszen a globalizáció kritikusai már régóta azt mondják, hogy a tőke és az áruk nemzetközi áramlásának katasztrofális következményei lesznek. De most, hogy a globális kapitalizmus ténylet bajban van, a leghangosabb kritikusok is tanácstalanok.

A G20-ak londoni csúcstalálkozója ellen tüntető antiglobalista mozgalmak szivárványkoalíciója egyetlen használható ötlettel sem tudott előrukkolni - véli a hamburgi politológus. Hasonlóan a NATO csúcstalálkozók helyszínén rendszeresen demonstráló háborúellenes szervezetekhez, a globalizáció kritikusainak sincs programja: csak azt tudják, hogy mit nem akarnak, de hogy mi kellene helyette, arról fogalmuk sincsen. Tiltakoznak a Világkereskedelmi Szervezet, a Világgazdasági Fórum, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, a G8-ak és a G20-ak tevékenysége ellen. Ellenzik az iraki háborút és a fejlett világ természeti erőforrásainak nyugati cégek általi kitermelését - de nem árulják el, hogy milyen világrendet szeretnének a fennálló helyébe. Tulajdonképpen az sem teljesen világos, hogy a nemzetközi kereskedelem vagy a nemzetközi politikai együttműködést ellenzik. A globális kapitalizmust elfogadhatatlannak tartják, de mivel nem állnak elő alternatívával, az antiglobalisták azt javasolják, hogy ugorjunk fejest a semmibe - véli Kraushaar.

A teljes cikk a Globusz.net-en >>>>>>>>>>>>

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.