Nincs helye nemzeti vitának az EP-ben

Élesen ütköztek az Európai Parlament frakciói, legyen-e vita az olaszországi sajtószabadság helyzetéről. A fideszes képviselőket is magába foglaló Néppárt határozottan ellenezte „egy nemzeti kérdés" napirendre vételét, de hiába alkotja a legnagyobb képviselőcsoportot, törekvését leszavazták.

Az információ szabadsága Olaszországban címmel rendeznek vitát az Európai Parlamentben, s a kérdésben állást is foglalnak a képviselők, erről döntöttek szerdán a brüsszeli plenáris ülés napirendjéről szavazván.

Elutasították a Néppárt javaslatát, hogy szót se ejtsenek e témáról, minthogy az nemzeti kérdés. Vitázzanak erről az olaszok - mondta szerdán sajtóértekezleten Joseph Daul néppárti frakcióvezető, aki emlékeztetett Giorgio Napolitano olasz elnök megjegyzésére, amely szerint ez az ügy nem tartozik az Európai Parlamentre.

A liberálisok, a zöldek, a szocialisták azonban elérték, lesz vita. Méghozzá arról, vajon Berlusconi olasz kormányfő nem összpontosít-e túl sok gazdasági, politikai és médiahatalmat a kezében, elég plurális-e az itáliai sajtó, s hogy fenyegetheti-e az olasz és külföldi lapokat a miniszterelnök akkora kártérítési igénnyel a róla írott cikkek miatt, amekkorával csődbe kergethet néhány orgánumot.

A délelőtti tájékoztatón és a délutáni napirendi vitában is azt hangoztatta Daul, hogy a maga részéről a sajtószabadság feltétlen híve, az említett kérdések általánosságban és európai vonatkozásban az EP elé vihetők, de Olaszország nem. A néppárti olasz delegáció vezetője, Mario Mauro szintén kikérte magának Itália kipécézését, elutasította nemzeti kérdés megvitatását, a belpolitikai ügyek kiteregetését, egyben hosszú támadást intézett az olasz középbal ellen, amely elvesztette a választásokat. Ráadásul az Espresso-Repubblica csoportnak egyetlen célja van, hogy tönkretegye Berlusconit. Újságírók viszont szóvá tették, ha nincs helye a belpolitikának az EP-ben, akkor miről is beszél Mauro. A néppártiak véleménye az, hogy Olaszország működő demokrácia, a média plurális, sokszínű, a bíróságok megfelelően végzik dolgukat, s Berlusconinak is joga, hogy a rágalmakkal szemben védje magát. Mauro jelezte: Itáliában jelenleg 6700 büntető és polgári per folyik újságok ellen.

A szocialisták nevében Schulz frakcióvezető nem vonta kétségbe Daul elkötelezettségét a sajtószabadság mellett, de Berlusconiét igen. A zöldek részéről Cohn-Bendit sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy ha az Európai Parlamentet joggal nyugtalanítja például az emberi jogok helyzete Venezuelában, akkor saját háza táján is szét kellene néznie. Utalt az olasz kormányfővel kapcsolatos bírósági elmarasztaló ítéletekre korrupciós ügyekben. A hollandiai zöld Judith Sargentini hangsúlyozta: országában nagy az ellenállás az unió bővítésével szemben a belépni óhajtók demokratikus hiányosságai miatt. De az EU nem mutathat példát kifele, ha belül nem szerez érvényt a közös értékeknek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.