Nincs egyezség a romániai megyékről

Megállapodás nélkül álltak fel az asztal mellől kedden a román kormánykoalíciót alkotó pártok, amelyek egyebek között Románia területi-közigazgatási átszervezéséről folytattak megbeszéléseket Traian Basescu államfővel.

A tárgyalások után az államfő a médiának elmondta: a vezető kormánypárt, a Demokrata Liberális Párt (PD-L), valamint a koalíciót támogató, független honatyákat magában foglaló Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatja a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régió megyékké való átalakítását. A koalíciós Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója azonban nem ért egyet ezzel a tervvel. Élesen szembehelyezkedik a Basescu által szorgalmazott területi felosztási elképzeléssel az ellenzéki szociáldemokrata és a liberális párt is.

A PD-L elképzelése szerint a romániai magyarság csaknem 90 százaléka két külön megyébe tartozna. Az egyikben a jelentős magyar lakossággal rendelkező jelenlegi három megye, Hargita, Kovászna és Maros egy közigazgatási egységet alkotna a mostani Szeben, Brassó és Fehér megyével, így az újonnan létrehozandó „óriásmegyében" a magyarság aránya a 30 százalékot sem érné el (legalábbis a 2002-es népszámlálási adatok szerint). A másik megyébe tartozna a jelenlegi Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros, Bihar és Szatmár megye. Ebben a régióban a magyarság számaránya a 20 százalékot sem éri el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.